Így nyilatkozott Karikó Katalin a hírnévről

2023. október 12. 17:27

Erre használná a Nobel-díjjal járó médiafigyelmet.

2023. október 12. 17:27
WEISSMAN, Drew; KARIKÓ Katalin

Karikó Katalin csütörtökön a Szegedi Tudományegyetemen vett részt a tiszteletére rendezett sajtóeseményen. A friss Nobel-díjas arról beszélt, számára nem a hírnév, hanem a kutatás népszerűsítése a fontos.

„Nem magamat, hanem a tudományt szeretném népszerűsíteni” – jelentette ki, és hozzátette, a figyelem többnyire a sportolókra, színészekre szokott irányulni, ezért most ki kell használni, hogy a tudomány került a középpontba. 

Szerinte a Nobel-díjjal járó hírnév lehetőséget teremtett arra, hogy az újságírók bevonásával népszerűsítsék a tudományt, valamint a tudósok, az orvosok és a tanárok munkáját.

A járvány idején a kutatók el voltak foglalva a vakcinafejlesztéssel és olyanok jutottak szóhoz, akik „a Facebookon tanulták az immunológiát”. Az emberek, akiknek kérdéseik voltak, nem kaptak választ – mondta a biológus, aki szavai szerint az őszinte kommunikáció híve. Úgy látja, a kutatók és az újságírók közös feladata segíteni az embereket, hogy megérthessék azt, ami körülöttük történik, hogy az, aki érdeklődik, tudományos ismeretekhez juthasson.

Karikó beszélt a SZTE-vel tervezett együttműködésekről is. Azt mondta, keresi a lehetőségeket, hogyan kapcsolódhat jobban be az egyetem életébe. Megjegyezte, most egy kicsit jobb helyzetben van, hiszen ha ír valakinek, akkor azonnal választ kap, ha pedig meghív valakit, akkor talán el is jön.

(MTI)

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Hegedűs Róbert

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zvarallyay
2023. október 12. 23:42
Döbbenet, hogy az itt kommentelők között tényleg mindenki "a Facebookon tanulta az immunológiát". A valódi statisztikákat sem ismerik, beszélnek a levegőbe (meg csúnyán) és a tudományhoz semmi közük.
kelemikes-2
2023. október 12. 23:11
Karikó Katalin: Nincs jachtom, és nem is lesz, oktatásra és kutatásra szánom a Nobellel járó összeget (!!!!!)
pandalala
2023. október 12. 22:37
:-)
Barna_Public
2023. október 12. 20:51
Sem Kína, sem Oroszország, sem India nem kért a kísérleti, megtévesztően vakcinának nevezett szerből, és amióta terítették az rns szert, megemelkedett halálozás van, és szignifikánsan ez ott magas / magasabb ez, ahol sikeresebb volt az átoltás az oltásnak csak nevezett akármivel. Ezekről kellene felvilágosítani polgártársainkat, meg arról, hogy olyan magas számban adnak az emberek adverz reakciót a "csodaszerre", hogy akár egy évtizeddel ezelőtt még nem is engedtek volna ilyen veszélyességű dologgal teljes népességeken kísérletezni. A szerencsételenebbjén egyébként a tájékoztatás sem segít. Azt sem vették észre, hogy a Putyin vetett véget a járványak, ideözönött milliónyi "oltatlan" háborús menekült, és nem lett bajunk, és persze nekik sem :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!