„Nemcsak azért, mert hivatását elhagyó papként nem lenne éppen hiteles, hanem mert alapvetően nem értek egyet azzal, hogy mások életének nehézségein bárki is kárörvendjen. Van ebben a világban elég szenvedés, nem kell, hogy még meg is nehezítsük egymásét. Ha hisszük, hogy a társadalom is képes a fejlődésre, nem csak a zsebünkben lapuló kütyük, akkor ideje lenne kilépnünk a sötét középkor rossz beidegződéseiből, amikor még szórakoztató látványosságnak számított emberek nyilvános meglincselése vagy kalodába zárása, és kigúnyolása.
Nevezzenek bár javíthatatlan álmodozónak, de hiszem, hogy valóban olyan lesz a társadalom, amilyenek mi az egyes döntéseinkben a mindennapokban vagyunk, és ez azzal kezdődik, hogy például megtanuljuk nem lecsapni a magas labdákat, még akkor sem, ha úgy érezzük jogunk lenne rá. Mert, tudom, Gabi ebben az ügyben bőven dobálta fel a labdákat, sokan elmondták már. Azonban két ember válása komoly krízis, a történet minden szereplője szenved, különösen az a gyermek, akinek épp a biztonságot adó családi fészke bomlik fel. És ez akkor is így van, ha közben a szereplők vidám képeket posztolnak, vagy kenyeret szelnek mosolyogva. Ez csak a felszín.
Öreg róka vagyok már ahhoz, hogy tudjam, hogy az emberek hajlamosak elnyomni az igazi érzelmeiket.”
Nyitókép: Földházi Árpád