Ma van a Budapest Pride. Én nem megyek.

„A szervezők ugyanis nem akarták, hogy transzneműek és szexmunkások beszélgetést szervezzenek a saját helyzetükről, mondván, szerintük a szexmunka nem egy legitim munka, nem választható szabadon.

Jókora hagyománya van annak, hogy magas státuszú fehér nők lefelé beszéljenek csóró barna nőknek a feminizmus jegyében arról, hogy mit kellene gondolniuk magukról. Ugyanekkor az említett nehezen élő barna és mindenféle színű nők, köztük számos szexmunkás is, végigkísérték a nőmozgalmat minden korban, és jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy mára a felső- és középosztálybeli nők sokkal szabadabban éljenek a társadalmainkban.

A szegényekre és a színesekre ez megintcsak kevésbé vonatkozik.

Ezúttal az LMBTQIA közösség vezéralakjai beszélnek lefelé a köztük is legnehezebb helyzetben lévő transzoknak és a szexmunkásoknak. Mert ők jobban tudják. Csinálnak egy nagy fesztivált a nyár közepén, megszerzik hozzá befolyásos vállalatok támogatását és egyfajta corporate fesztiválként hirdetik a békét meg a toleranciát, és közben a kapitalizmus legmegalázottabbjait eltanácsolják azzal, hogy ők nincsenek is.

Persze nem ez az egyetlen csoport, akiket kirekesztenek a szivárvány-buliból. Kiterjedt rémirodalma van annak, hogyan zaklatják és vonják kétségbe az LMBTQIA közegben a biszexuálisokat, a poliamorokat, és hát a transzok tényleg mindenütt a legrosszabbat kapják.

Természetesen a Pride fontos. De a hibáiról beszélni legalább ennyire fontos. A mozgalmiság nem ment fel a kritika alól.”