Stoiber: Európa az eddigi legnagyobb válságát éli

2016. március 09. 19:25

Európa az eddigi legnagyobb válságát éli meg a menekültek miatt Edmund Stoiber volt bajor miniszterelnök szerint, aki a budapesti Andrássy Gyula Egyetemen megjegyezte: Magyarország „nehéz partner, a maga útján jár”, ezért „nem lehet úgy megszelídíteni, hogy diktálnak neki – ehelyett meg kell győzni”.

2016. március 09. 19:25

Edmund Stoiber volt bajor miniszterelnök szerint Európa az eddigi legnagyobb válságát éli meg a menekültek miatt, és ennek a kihívásnak csak együtt, közösen lehet megfelelni. 

Bajoroszág volt kormányfője szerdán az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem Mert a világ változik című könyvének bemutatója után tartott pódiumbeszélgetésen azt mondta: a kelet-európai országoknak ugyan más a hozzáállásuk a menekültkérdéshez, mint nyugat-európai partnereiknek, de nem engedhető meg, hogy ez törést okozzon az Európai Unióban.

A továbbiakban a migrációról szólva úgy fogalmazott: Magyarország „nehéz partner, a maga útján jár”, ezért „nem lehet úgy megszelídíteni, hogy diktálnak neki – ehelyett meg kell győzni”.

Törökországot Edmund Stoiber nagyon fontos partnernek nevezte, Ankara nélkül a helyzetet nem lehet megoldani, szükség van rá, akkor is, ha a megegyezés nehéz és sokáig tart – jelentette ki. 

Stoiber azt mondta: a menekültek, bárhonnan jönnek is, biztonságos életet keresnek, Európa pedig reménysugár nekik, mert otthon már nem a szomszédjukhoz viszonyítják magukat, hanem azokhoz, akiknek láthatóan jobb soruk van Európában.

Magyarországról azt mondta, 1989-ben hihetetlenül bátor volt, a német újraegyesítés Magyarországról indult, amit nem szabad elfelejteni.

A kerítés szükségmegoldás

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke a déli határon épült kerítésről azt mondta, a kerítés nem szép dolog a korábban nyitott és szabad határon, de fontos tudatosítani, hogy ez csak szükségmegoldás, óvintézkedés. Hozzátette, a kerítésen vannak kapuk, amelyeken legálisan be lehet lépni, és menedékkérelmeket benyújtani, így van ez Magyarországon is.

Hangsúlyozta, Magyarország most ugyanazokat az értékeket védi, mint amelyekért 1989-ben kiállt az NDK-s menekültek előtti határnyitáskor, vagyis a biztonságot, a jogot és a szabadságot.

35 millió bevándorló jöhet

Balog Zoltán azt mondta, az ENSZ becslései szerint a következő években akár 35 millió ember érkezhet Európába szerte a világból, és ezzel a kontinens nem tud egyedül megbirkózni, nemzetközi megoldásra van szükség. De ha ez lassan jön létre vagy elmarad, akkor átmenetileg nemzeti megoldások kellenek. Magyarország is erre kényszerült a biztonsága érdekében – fűzte hozzá.

A miniszter arról is beszélt, hogy Magyarországon a politikusok – és benyomása szerint az emberek többsége – nem akarnak olyan viszonyokat, mint amilyenek például Franciaországban, Párizs egyes külvárosaiban kialakultak, ahol úgy tűnik, megbukik a multikulturalizmus, és ezért megoldhatatlan problémákkal szembesülnek.

Összesen 82 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsusztina
2016. március 10. 08:02
Nem Magyarországot kellett meggyőzni, hanem a "nehéz partner" nyugati országokat, mint Németország és Ausztria.
NeMá
2016. március 09. 23:46
Holokauszt tagadó!
Szúnyog
2016. március 09. 23:43
Tényleg nem értem. A németeknek munkaerő kell. Akkor mindenekelőtt gyermekvállalásra buzdító propaganda és politika kell. Addig is bőven találnak a hordánál sokszor alkalmasabb munkaerőt Közép- és Kelet-Európában.Ha mégse, engedjék be az ukránokat. Összehasonlíthatatlanul jobban járnak velük, mint az arabokkal.
2016. március 09. 23:33
Cuki pofa ez az Edmund STOLVERK, de csak addig, ameddig nem az Erdogán vezette Erdogánlandot jelöli meg a megoldás középpontjának. Az, aki az ezer szálon ellenérdekelt török politikába helyezi reményét, annak nagyon elmentek otthonról. A katasztrófa akkor kezdődött, amikor az iszlám kultúrában egy kecske darabszámban meghatározható értékű (politikus) nőt engedtek Erdogánnal tárgyalni. Szóval, itt az EU-vezérek koponyáiban rettenetesen nagy információ-szegénység, és hallatlanul nagy káosz uralkodhat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!