Pártelnöki jelöltségemről

Az elmúlt héten sokan és sokféleképp igyekeztek meggyőzni arról, hogy legyek az MSZP következő elnöke. Legyek az a vezető, aki – ha átmenetileg is –, de vállalja a párt szétesésének megakadályozását, az önkormányzati választásokra való felkészítését. Új együttműködéseket keresve a baloldal politikai szervezeteivel és a civil társadalommal. Ne legyen kétségünk, a legutóbbi választások eredményei megmutatták: Orbán Viktor ördögi terve, a centrális erőtér kiteljesítése a végéhez közeledik. A partneri szélsőjobb megerősödött, a baloldal szétmorzsolódott. Meghallgatva a rám zúduló és megtisztelő elvárásokat, először arra jutottam, hogy – amennyiben ez a párt érdeke – az év végéig, pártelnökként vállalok egyfajta hídépítő szerepet. Hiszen Horn Gyula pártjának cölöpjei még megvannak, de a ráépített átjáró roskadozik. A Párttanács mai egyértelmű döntése értelmében várhatóan teljes, felmenő tisztújítás következik, amely nem átmeneti időre, hanem két évre választja meg a párt következő vezetését. Ezt a felelősséget pedig elnökként így nem tudom vállalni. A pártom és a választóink is azzal bíztak meg, hogy a következő években az Európai Parlamentben képviseljem a magyar érdekeket. Ez a két, egymással össze nem mérhető feladat pedig ebben a konstrukcióban szinte teljesíthetetlen. Legyen végül bárki az MSZP új elnöke, rám számíthat. Nem csak Brüsszelben.