Tanulmány készült egy új nemzeti légitársaságról

2012. március 01. 11:12

Még 2010 februárjában készült egy tanulmány arról, hogyan lehetne működtetni a visszaállamosítás után a Malévot. Az Index birtokába került dokumentumot a Malév rendelte meg, de anno a Fidesz is megkapta.

2012. március 01. 11:12

Három üzleti modellt, tervezett költségvetést, létszámot, gépparkot, valamint három hónapos munkamenetrendet is tartalmaz egy, az Index birtokába került, 2010 februárjában készült megvalósíthatósági tanulmány. A dokumentumot hivatalosan a Malév rendelte meg, és arról szólt, hogy a nemzeti légitársaság kontrollált csődje mellett hogyan lehetne elindítani egy új, többségi magántulajdonban levő nemzeti légitársaságot – írja az Index. A tanulmány hangsúlyozza, hogy a folyamatban nem lehet megakadás, a leállás másnapján az új légitársaságnak el kell indulnia, a konkurencia ugyanis rövid időn belül ráugorhat a nyereséges útvonalakra. Az új cég működésére három üzleti modellt dolgoztak ki, ezek induló költsége 40 milliótól 59 millió euróig változott. A kormány hosszú távon kisebbségi tulajdonos lett volna, új üzleti modellel és kisebb flottával indultak volna, a leányvállalatok (a földi kiszolgáló cégek) viszont maradtak volna állami kézben. Emellett a korábbi munkavállalók felével terveztek, ráadásul alacsonyabb bérekkel. A munkavállalókat a Malévtől vették volna át, de új munkaszerződéssel és nem, vagy csak részben örökölték volna meg a Malév-flottát.

Az első opció szerint Budapest-központú lett volna az új Malév, és a profitabilitást szem előtt tartva inkább a kevésbé frekventált járatok lettek volna előtérben. A másik terv egy egészen kis fapadosnak tervezte volna a céget, nem lett volna központja, bármilyen nyereséges célpontból repült volna egy másikba, egy osztállyal. A harmadik modellben két osztállyal számoltak, de nem budapesti központú lett volna, hanem a nagyobb légitársaságok felhajtójaként működött volna. A Budapestet légiközlekedési csomópontként kezelő Malév-modellt fenntarthatatlannak tartotta a tanulmány.

Oszkó Péter az Indexnek megerősítette a tanulmány hitelességét, hangsúlyozva, hogy azt a Fidesznek is elküldték. A jelenlegi kormánypárt ez alapján támogatta a Malév visszaállamosítását, amelyet Oszkó elmondása szerint egy sms is őriz. A volt pénzügyminiszter szerint a visszaállamosítás után is folytatódtak az informális egyeztetések a Fidesszel, a Bajnai-kabinet szerette volna elkezdeni az új légitársaság elindításának előkészítését. Az erről szóló sms-re azonban Varga Mihály már nem válaszolt.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
novara
2012. március 01. 11:47
Sms.Mert egy nemzeti légitársaság jövője egy sms-sel elintézhető? Mert Varga nem válaszolt rá? Viccnek vélhette... Magyarország 2010,meg 2012.
StG
2012. március 01. 11:37
Sokan küldték az anyjába Oszkót a MALÉV-ügyben, de az a helyzet, hogy eddig a témában megszólaló politikusok közül egyedül ő nyilatkozott hihetően, hitelesen, konzisztensen. Lehet persze majd nagy lendülettel vizsgálóbizotságot alapítani az Oszkó vs. Wizzair témában (ha Budai mester éppen ráér a magyar vidék megmentése mellett), de ettől még a fenti tény nem változik.
drieno
2012. március 01. 11:36
ezzel a "szakértői" anyaggal egy kicsi kis probléma van: az EU az állami tulajdonlást és forrásjuttatást tiltott támogatásként értelmezi és direkt tiltja, ez vezetett a csődhöz is, ráadásul már határozat is van róla, úgyhogy nincs is miről beszélni az meg nevetséges, hogy az ellenérdekelt, ráadásul az eu eljárás megindítását kezdeményező cég egyik újdonsült vezetője "fideszes jóváhagyó sms"-t emleget
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!