Még a mostani országgyűlés is megválaszthatná jövőre az államfőt, az MSZP jelöltje Kovács László lehet.
2009. november 16. 11:55
p
0
0
24
Mentés
Elképzelhető, hogy még a jelenlegi Országgyűlés megválasztja az új köztársasági elnököt. Több baloldali internetes fórum információi szerint a jelölt a volt uniós adóügyi biztos, Kovács László lehetne. A Magyar Nemzet által megkérdezett szakértők azt mondták: Katona Béla házelnök az áprilisi választásokig elvben akár rendkívüli ülésen is bejelenthetné a javasolt személyt, és döntést kérhetne róla. Ez ugyanakkor ellentétes lenne a jogbiztonság elvével.
Az alkotmány csupán azt írja elő, hogy az új államfőt legkésőbb a leköszönő köztársasági elnök távozása előtt 30 napon belül meg kell választani. Sólyom László mandátuma 2010. augusztus 5-én jár le, utódjának személyéről tehát július 5-ig feltétlenül dönteni kell. Az új Országgyűlés várhatóan május 20–25. táján tarthatja meg alakuló ülését, amennyiben áprilisra Sólyom László kiírja az általános választásokat.
Magyarország marad a béke pártján! – fogalmazott a Facebook-oldalán a magyar miniszterelnök.
p
21
2
68
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 24 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Öreg
2009. november 17. 11:39
Egyik ötlet a másik után, ami csak hergelheti az embereket! De- én azt hiszem- v an abban logika, ami tegnap többhelyről megjelent, elsőként Szanyitól, hogy ha már ezt az inkorrekt huzást megteszik- mármint az Elnök személyének kiválasztását több hónappal előrehozva- hogy az miért Kovács legyen, amikor erre Gyurcsány igazán ráhajtana. Mi az hogy, nagyon is! Mi várna akkor az akár 80 %-os parlamenti többségre? Ez már ujra az őrület mezejére visz, de sajnos- a részükről- ebben is van logika!
Egyben bizonyos vagyok. Kovács úr mint a leköszönt leghülyébb EU biztos, ha kidobatna a köztársasági székből, az EU minden bizonnyal az ügyet azzal zárná le, hogy na végre megjött a magyarok esze.
Egyébként gondoljatok bele mit tudhat vajon ez az öreg H.Kovács, hogy most pár hét alatt már a harmadik magas pozícióval kapcsolatban bukkan fel a neve? Szinte mindenkiről szinte mindent?