Pénzügyi feszültség az EU-ban

„Alig két évvel az EU hétéves költségvetésének életbe lépése után az Európai Bizottság azzal borzolja a kedélyeket, hogy további 98,9 milliárd eurót kér az EU tagállamaitól. Az ukrajnai háború, a migrációs válság és a pénzügyi piacok előre nem látott változásai miatt kimerült pénzügyi forrásokra hivatkozva Brüsszel az Unió igényeinek kielégítésére a tagállamok fokozott hozzájárulását kéri. A kérés meglehetősen meglepő, mivel rámutat a Bizottság költségvetési gazdálkodásának hiányosságaira, és ezzel súlyos aggályokat vet fel. Tekintettel az európai polgárok pénzügyi nehézségeire, a közel 100 milliárd euróra vonatkozó kérést a lehető legnagyobb felelősséggel kellene kezelni.

ami tovább csökkenti a tagállamok amúgy is csekély bizalmát az Európai Bizottság felé. Nem ez az első alkalom, hogy Brüsszel kihívásokkal szembesül. 2015-ben, a migrációs válság idején egyes tagállamoknak támogatás nélkül kellett megvédeniük az EU külső határait. A koronavírus járvány idején jelentős késlekedés volt tapasztalható az uniós vakcinabeszerzésben, miközben továbbra is kétséges, hogy milyen megállapodásokat kötött a Bizottság a vakcinagyártókkal. Ezek az újra és újra előforduló események aggodalomra adnak okot azzal kapcsolatban, hogy a Bizottság képes-e hatékonyan kezelni az Európai Unió jövője szempontjából létfontosságú kérdéseket. A jelenlegi javaslat hasonló mintát követ, és négy olyan fő tényezőre világít rá, amelyek alátámasztják, hogy alapos kivizsgálásra lenne szükség.

Először is, Brüsszel további 50 milliárd eurót követel Ukrajnának anélkül, hogy pontos jelentést kínált volna a korábban odaítélt 70 milliárd euróról. Ez felveti a kérdést, hogy mi alapján gondolják, hogy újabb 50 milliárd euró elég lesz, amikor az elmúlt két évben 70 milliárd euró is kevésnek bizonyult. 

Másodszor, Brüsszel további 18,9 milliárd eurót kér a tagállamoktól a Next Generation EU (NGEU) helyreállítási alap támogatására, és teszi mindezt a megnövekedett kamatlábakra hivatkozva. A tagállamok eredetileg beleegyeztek abba, hogy közösen vesznek fel hitelt ehhez a tervhez, bízva a Brüsszel által vállalt biztosítékban, hogy az EU olcsóbban fog tudni hitelt szerezni a piacról. Ráadásul több tagállamnak is korlátozásokkal kellett szembenéznie, és a rendelkezésre álló forrásoknak csak egy bizonyos részéhez férhettek hozzá. Ez különösen igaz Magyarországra és Lengyelországra, amelyek, politikai okokból, egyáltalán nem kaptak pénzügyi támogatást. Következetlenség elvárni a polgároktól, hogy még többet fizessenek be egy olyan tervbe, amelyhez anyagilag már hozzájárultak, de annak előnyeiből nem részesültek.

Harmadszor, a Bizottság 15 milliárd eurót kér a migrációs válság kezelésére, amelynek része egy új migrációs paktum megvalósítása, 

A javasolt paktum ahelyett, hogy a határok védelmére helyezné a hangsúlyt, inkább egy kötelező betelepítési kvótát vezetne be, és migránsonként 20.000 eurós pénzbírságot ró azon országokra, amelyek nem hajlandók ebben közreműködni, ami ismét azt bizonyítja, hogy az EU kész arra, hogy „szolidaritást" színlelve kerülje meg a tagállamokat. Megengedhetetlen, hogy figyelmen kívül hagyják azokat az országokat, mint Magyarország, amely közel egy évtizede első vonalból néz szembe a migrációs nyomással, és közel 2 milliárd eurót fektetett be a határvédelembe, vagy Lengyelországot, amely ukrán menekültek millióit fogadta be, majd utólag kioktatásban részesítik őket a szolidaritás eszméjéről. A 2015-ös bizalomhiányos légkör újbóli megteremtése helyett kulcsfontosságú lenne, hogy az Európai Bizottság ösztönözze a transzparens tárgyalásokat és tartsa tiszteletben az egyhangú döntéshozatali folyamatokat, amikor az Európa jövőjét döntően befolyásoló kérdésekkel foglalkozik.

Végül, az, hogy a Bizottság közel kétmilliárd eurót kér bürokratikus szükségleteinek fedezésére, kissé elrugaszkodottnak tűnik, különösen ha  az eddigi gyenge teljesítményét is figyelembe vesszük. Ez a kérés egy olyan pillanatban érkezik, amikor a kontinens polgárai egyébként is anyagi nehézségekkel küzdenek a jelenleg is dúló háború és a brüsszeli szankciós politika okozta emelkedő infláció miatt, ami még arrogánsabbá és a valóságtól elrugaszkodottabbá teszi a javaslatot.

Ehelyett csak növeli annak kockázatát, hogy tovább mélyíti a belső megosztottságot, és a széthullás katalizátorává válik. Erre a helyzetre gyógyírt kínálhat, ha a Bizottság visszatér az eredeti funkciójához, azaz a tagállamok közötti felelős közvetítő szerepéhez. Ehhez ismét hiteles végrehajtó szervként kellene működnie, amely jól megalapozott, racionális és ésszerű javaslatokat tesz, amelyek elősegítik az egységet és hatékonyan kezelik az aktuális problémákat. A Bizottság csakis ilyen intézkedésekkel nyerheti vissza hitelességét, és járulhat hozzá egy erősebb és gazdagabb Európai Unió megteremtéséhez.”

Nyitókép: Mandiner/Ficsor Márton