Az első pillanattól az utolsóig biztos voltam a döntésemben, és nem forgolódom éjszakánként miatta.
„Hogy ha harmincas nő vagy, akkor tulajdonképpen már lelkesedned kellene a családalapítás koncepciójáért. Hogy az ismerőseid már szülnek körülötted. Hogy nem csak a karriereden kellene görcsölni, meg a menhelyi kutyákat nézegetni online. Rágod a körmöd, hogy lehet, hogy tényleg nem normális, ha még nem akarsz gyereket, mert mi van, ha igaz, amit mondanak, és semmi más értelme nincs az életnek, csak a gyerek, és nem lehetsz boldog, teljes és egész, ha nem szülsz, és így forgolódsz az ágyadban éjszakánként hajnal 4-ig, míg olyan nem leszel, mint egy mém, és azon nem kezdesz szorongani, hogy fogalmad sincs, hol a saját születési anyakönyvi kivonatod.
A populista politika egyenesen imád erre a narratívára erősíteni. A »normális nő« életútját festegetni. Szeretné a kontrollt, amit valakinek a szexualitásán és a testén keresztül kitűnően lehet gyakorolni. Mert ahogy Sheila Heti is írja a Változások könyvében: »Van abban valami fenyegető, ha egy nő nem a gyerekével van elfoglalva. Valamiféle elvarratlanszál-érzés társul hozzá. Vajon mihez kezd helyette? Miféle bajt kever?«
Az abortusz kérdése ugyanis nem önmagában az abortuszról szól. Hanem egy olyan nőképről, amit foggal-körömmel (családi támogatásokkal) próbálnak visszahozni. A nem gondolkodó, az életéről nem szabadon döntő, vágyait elnyomó nő képéről.
Mert itt végső soron arról beszélünk végig, hogy annak a nőnek, aki teherbe esett, mi a vágya. Mit kezdjen az előállt helyzettel, hogyan akar ő dönteni. Hogy akar élni.
Az állam ehhez kétalkalmas tanácsadás igénybevételét ajánlja (teszi kötelezővé), ha teherbe estél, és felmerül benned az abortusz gondolata. Ez tulajdonképpen észszerű, méltányos, hasznos. Lenne. A baj csak az, hogy a Családvédelmi Szolgálat első konzultációja vállaltan, törvénybe foglaltan a magzat megtartása érdekében történik. Na most, ez azért konfliktusos kicsit, mert úgy ülünk egy szobában, hogy azt csak hazudjuk, hogy arról tanácskozunk, ami nekem jó, hiszen valójában mindketten olvastuk a passzust, ami arról szól, hogy kifejezetten nem az én életemet tartjuk szem előtt, hanem a magzatét, vagy egy petezsákét – ahogy az az én esetemben történt.”
Nyitóképünk forrása: Pixabay
Egyetlen szó sem jelent meg az elmúlt napok szakmai médiatörvény-bírálatairól az oly független és objektív Telexen – hívta fel a figyelmet a Média1, hangsúlyozva, hogy a tervezet tartalmának több részét kritizálta egy független médiajogász, habilitált egyetemi docens, továbbá a MÚOSZ elnöke is.
Nem a pártok, hanem a nyilvánosság kapuőrei döntik el, mit lát a választó? A Hírkereső-ügy túlmutat önmagán: rávilágít arra, hogyan válhat a média a politikai küzdelmek egyik legfontosabb, mégis legkevésbé látható szereplőjévé.
Az, hogy a Telex következetesen nem akarta leírni portálunk nevét, azzal függhet össze, hogy – a többi kormánypárti portállal egyetemben – már korábban sem számolt be Magyar Péter azon szándékáról, hogy államosítaná lapunkat és meghatározná, mi jelenhet meg nálunk.
Sajtóértesülések szerint a Nemzeti Nyomozó Irodát is átalakítanák.
Magyar Péter még az ellenzékiséggel legkevésbé vádolható Magyar Hangnál is viszonylag gyorsan lekerült a címlapról.
Viszont ezzel legalább alkalom nyílhat kibeszélni olyan tabukérdéseket, mint az abortuszon átesett nők későbbi öngyilkossági kísérletei vagy az orvos és az édesapák szerepe. Mi most erre teszünk kísérletet.
Rongálás miatt feljelentést is tettek.
A Fidesz elnöke szerint „csak csinálni kell”.
