Ne éljük át újra 2002 lidércnyomását!

„2002-ben járunk. Egy sikeres jobboldali kormányzás után vagyunk. A tábor elégedett, hisz minden jobban működik, mint a szocialista–szabad demokrata kormányzás ideje alatt. Beindult a gazdaság, az ország, úgy tűnik, kezd magára találni. Persze a kiegyensúlyozatlan médiaviszonyok miatt az Orbán-kormányt végig folyamatos össztűz alatt tartotta a balliberális sajtó. Szünet nélkül záporoztak felé az ellenzéki sajtóból érkező ütések. Abból a balliberális sajtóból, amely akkoriban közel kilencvenszázalékos túlsúlyával nyomta el és terrorizálta a jobboldali sajtót, no meg a Fideszt.

Hol pöffeszkedve kioktatta, hol gúnyosan támadta, hol a legsötétebb vészkorszak visszatértét vizionálva rettegett a jobboldali, nemzeti párttól. De petíciózott, tüntetéseket is szervezett és menedzselt, miközben az övéire mint szakértőkre, a demokratikus értékek egyetlen őrzőire hivatkozott. És mégis: a nemzeti tábor úgy érezte, őszintén elhitte, megvan, biztos a győzelem, hiszen az ország jó úton halad, mindenki jobban él, mint a szocik alatt.

Nyugodtak voltunk. Magabiztosak. Túlságosan is magabiztosak. Túlságosan is nyugodtak. Most már tudjuk, ez óriási hiba volt.
Kubatov Gábor mondta a legutóbbi Fidesz-kongresszuson, hogy a mai napig hibáztatja magát, amiért az első forduló napján nem tudott elmenni szavazni – külföldön volt –, és nem tud szabadulni attól a gondolattól, hogy lehet, az ő szavazatán is múlt, hogy a Fidesz elvesztette a választást. A választást, ami után megérkezett a D–209-es szt. tiszt, alias Medgyessy Péter, akiről úgy gondoltuk, nála rosszabb már nem jöhet. Nem is tévedhettünk volna nagyobbat. Medgyessyt maga Gyurcsány Ferenc puccsolta meg, hogy aztán olyan tombolásnak és rombolásnak legyünk szemtanúi, amit a mai napig nem tudunk elfelejteni. Ami a retinánkba égett. És amit a mai napig nyög az ország.

Öröm az ürömben, hogy a hibbant Néró nemcsak Rómáját gyújtotta fel, de a komplett baloldalt is majdnem sikerült teljesen megsemmisítenie. De csak majdnem, és közben az ország is belerokkant Gyurcsány miniszterelnökségébe. Láttuk 2002-ben, és láttuk nem is olyan régen Hódmezővásárhelyen, mi történhet, ha elbízzuk magunkat, ha elhisszük, minden rendben van. Ha otthon maradunk. A halott felült, és megrázta magát.

Mi pedig észbe kaptunk, és áprilisban elmentünk szavazni. Mindannyian. Mert nem akartunk, nem akarunk még egyszer IMF-hitelt a nyakunkba, nem akarunk vizitdíjat, tandíjat, és nem akarjuk, hogy símaszkos bűnözők viperával verjenek minket, eltörjék a csontjainkat, és kilőjék a szemünket. Nem akarjuk, hogy azon viccelődjenek, minek mentünk oda, nem akarjuk, hogy a rendőrterrort vezénylő rendőri vezetőket körbeünnepeljék a kormánypárti újságírók, és nem akarjuk, hogy egy liberális főpolgármester kitüntesse őket. A bűnözőket.

Nem akarjuk, hogy ezt a fővárost egy Demszky Gábor-klón vezesse. Nem lehetünk nyugodtak, mert Budapest Magyarország fővárosa, és bizony a szabadelvűek, a liberálisok, a baloldaliak felülreprezentáltak a nagyvárosokban. Sokan vannak. Még mindig nagyon sokan vannak. Hitehagyottak, csalódottak, hiszen régóta csak vesztes csaták és háborúk kelletlen résztvevői, és mert látják, ők is látják, hogy patkányozós Bangónékkal és szimuláló, amatőr színésznő Kunhalmikkal, a földön hempergő Hadházykkal nem lehet háborút nyerni.
De gyűlölik Orbán Viktort, gyűlölik a Fideszt, és mondjuk ki: gyűlölik a fideszeseket. Nekik mi csak birkák, patkányok, agymosottak, droidok és fasiszták vagyunk. Nekünk kimosta az agyunkat a propaganda, nincsenek önálló gondolataink. Minket demokratizálni kell. Vagy lámpavasra akasztani. Esetleg IFA-platóra lapátolni.

Nem szabad elfelejteni a decemberi tüntetéseken látottakat. Hogy micsoda gyűlölet tört akkor a felszínre.

Akkor is felemelte a fejét a halott. Láttuk, ahogyan a Parlament előtt tomboló, felhergelt csőcselék haragja… az ország karácsonyfája ellen fordult. Egy részük fel akarta gyújtani. És nem volt egy ember sem az ellenzéki tüntetők között, aki lepisszegte, leállította volna a karácsonyfa felgyújtását követelő gyűlölködőket. És láttuk azt is, amikor a DK-sok egy Orbán-bábut ütnek. Vérben forgó szemekkel mutatták meg, milyen forgatókönyvet tartanának ideálisnak. Volt, aki botokkal, volt, aki puszta kézzel esett a miniszterelnököt mintázó bábunak. A Demokratikus Koalíció színpada előtt, a Demokratikus Koalíció politikusainak szeme láttára. A balliberális sajtó beszédes és egyetértő hallgatása közben.”