A FIFA, ez a velejéig korrupt szervezet az emberiség nagy futballmítoszát sefteli el szövetségeknek, titkosszolgálatoknak és diktatúráknak évtizedek óta.
„A világ legnépszerűbb játékát feltaláló Anglia nemzetközi röhej tárgyává válik, ha soha nem nyer világbajnoki címet – a FIFA berkeiben belátták, hogy ez a sportágnak sem tenne jót. Anglia futballnagyhatalmi státuszának hazugságát ugyan mikor adódott volna jobb alkalom demonstrálni, mint a hazai földön rendezett, 1966-os világbajnokságon. A három oroszlán a döntőben egy be nem következett, de érvényesített góllal győzött, és a futball trónjára ült.
Hiába járt a jóvátétel a csalással döntőt vesztő Németországnak, 1970 az az év volt, amikor Brazília korszakos labdarúgó-válogatottjának uralmát nem lehetett kétségbe vonni. Németország nagy futballgenerációjának ezután már nem volt több ideje várni a világbajnoki címre: hiába volt jobb a semleges nézőket elkápráztató Hollandia, a cím 1974-ben Németországnak járt. Négy évvel később a hollandok eredménytelenül járultak jóvátételért a FIFA színe elé, a narancsmezesek a házigazda juntát bojkottáló Cruyff nélkül nem állíthatták meg a csalások sorozatának nyomán címet nyerő argentin válogatottat, amely a torna csattanójaként még a fair play díjat is megkapta. A FIFA mindig azt a megrendelőt szolgálta ki, aki a legtöbbet fizetett. Hogy mi lesz Hollandiával? Törpenemzetnek nem jár jóvátétel.
Az 1998-as világbajnokság döntőjében Franciaország hazai pályán győzte le a sokkal esélyesebb Brazíliát. Aimé Jacquet szövetségi kapitány korántsem végzett még a francia válogatott építésével: a brazilok elleni döntőben a csatársor korszakos klasszisai, Thierry Henry és David Trezeguet helyett a tapasztalt, de szerény képességű Christophe Dugarry és Stéphane Guivarc’h léptek pályára. A döntő esélyesei a brazilok voltak a csatársorban a világ legjobb támadójával, Ronaldóval. Csakhogy Ronaldo a döntő napján váratlanul rosszul lett – úgy tűnt, valaki megmérgezte Párizsban. A fenomén önmaga árnyékaként szédelgett a pályán, ahol Franciaország simán legyőzte Brazíliát. A Stade de France népe tombolt, a köztársaság labdarúgó-válogatottja végre világbajnok lett. A FIFA mindent rendben talált.
Csakhogy Brazíliától elvettek egy címet – ami visszajár. A következő világbajnokságon a nagyszerű olasz és spanyol válogatottat komikus és gyalázatos bírói csalások sorozatával ütötte el a továbbjutástól a rendezőként magát gálánsan a legjobb négy közé vásárló Dél-Korea, így esett, hogy a döntőben a brazilok minden idők leggyengébb német válogatottjával találkoztak, hogy a négy évvel korábban nekik járó címet zavartalanul vegyék birtokba. Csakhogy a jóvátétel súlyos árat követelt: a FIFA az olasz és a spanyol szövetség adósa lett.
Kár meglepődni azon, hogy a következő két vébén a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség épp ezt a két válogatottat segítette minden erejével a világbajnoki címig – amit a 2010-es spanyol válogatott nyilvánvalóan meg is érdemelt, míg a 2006-os olaszra mi sem jellemzőbb, mint hogy legjobb játékosuk a középső védő Cannavaro volt, a legemlékezetesebb pillanatuk meg az, amikor Zidane a nővérét mocskoló Materazzit hirtelen indulattal mellkason fejelte. Isten homloka hiába csapott le teljes joggal, a nyomorult olaszok behúzták a világbajnoki címet a tíz emberrel is jobb franciák ellen. Négy évvel később ugyanez a csapat Új-Zélandot sem tudta megverni.
2014-ben jöhettek a németek, akik legutóbb 1990-ben nyertek – hiszen a Maradona kezezésével végső győzelembe menetelő Argentina 1986-os címe a mexikóvárosi döntő visszavágóján, Rómában visszajárt: a kamutizenegyest a bemajrézó Matthäus helyett Brehme értékesítette biztos lábbal. Járt már ez a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségtől Németországnak – s ahogy akkor, legalább úgy 2014-ben, sorozatos ezüst- és bronzérmek után. 1954-ben is járt a világbajnoki cím Németországnak, amihez akkor Puskás szabályos gólját kellett érvényteleníteni. Hogy mi lesz Magyarországgal? Törpenemzetnek nem jár jóvátétel.
Miként adja-veszi a vb-címeket a FIFA? Természetesen a játékvezetői döntések által. Olyan végletekig kiélezett versenyeken, mint egy-egy labdarúgó-világbajnokság, a megfelelő pillanatokban meghozott döntésekkel a mérkőzésekbe igenis bele lehet nyúlni, egy-egy torna sorsát igenis terelni lehet. Hogy ez a helyzet változik-e majd a videótechnológia bevonásával? Minden bizonnyal, de csak nagyon lassan. Az oroszországi vébén legfeljebb csak annyi látszik ebből, hogy sokkal több a tizenegyes – jelentéktelen szituációkban demonstrálja a FIFA, hogy nagyon is használja a technológiát, míg máskor büntetőterületen belül elkövetett szabálytalanságokat sem néz vissza, mert az annak nyomán járó tizenegyes nem tervei szerint való.
A FIFA, ez a velejéig korrupt szervezet az emberiség nagy futballmítoszát sefteli el szövetségeknek, titkosszolgálatoknak és diktatúráknak évtizedek óta. Momentán épp a Kremlnek: a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke, Gianni Infantino legfeljebb a futball szépségét látja, amikor az orosz futballválogatott enyhén szólva is doppinggyanús teljesítményét szemléli. Egy elődöntőnek ára van – a koreaiak megfizették 2002-ben. Arany a nagy futballnemzeteknek és a feltörekvő vérszomjas diktatúráknak jár; hollandoknak, magyaroknak ott az ezüst – rendkívül szimpatikusak, és felejthetetlen élmény, ahogy elbuknak. Várnak ránk a rabszolgatetemekre épült futballstadionok, vár ránk a katari labdarúgó-világbajnokság – mert az üzlet nem állhat meg, és mert mindenki beszállhat. A FIFA jótékony ítéletekkel és hallgatással fizet.”