A liberális eunuchok és a foci-vb

„TGM megközelítésével mindössze egyetlen probléma van, mégpedig az, hogy ő mégiscsak a proletárforradalom híve. A bolsevik forradalom pedig nem egy workshop volt, ahol nagyon rosszul öltözött akadémikusok nőiesen keresztbe tett lábakkal vitatták meg az egalitárius világrend alapjait. Bármit gondoljunk is ezekről a forradalmakról – és sok jót nem gondolunk –, mégiscsak kellettek hozzá olyan férfiak, akik nem vetik meg a testmozgást.

A másik nagy megmondó Tóta W. Árpád volt, aki szükségét érezte világgá kürtölni, hogy ő bizony nem szereti a focit, feleslegesnek és értelmetlennek tartja, és ha már mi, földi halandók élvezetünket leljük benne, legalább halkabban csináljuk. Ez az ún. »liberális kukac« tankönyvi esete, akit amúgy senki sem vesz észre az asztal szélén, de épp annyira nyálkás és idegesítő, hogy az ember ne tudjon rendesen figyelni tőle a meccsre.

A liberális kukacnak nem csak esztétikai vagy normatív problémái vannak a focival, általában személyes trauma kötődik a futballhoz. Hiszen nem kellemes azon testnevelésórák emléke, amikor mindig ő volt a kapuba állítva, de akkor is csak afféle harmadik kapufaként. A rossz érzés a többi foglalkozáson sem szűnt meg, mert amikor a liberális kukac szipogva, szemüvegét igazgatva nyomogatta tamagocsiját, egy-egy osztálytársa néha hátba verte, hogy törölje már meg az orrát, mert csöpög. Nemcsak a fociból, hanem az összes többi közösségi élményből is kimarad élete során, de a foci épp alkalmas arra, hogy minden sérelmét összegezve lássa benne.”