A széttépett Nagy Imre

„Nagy Imre, Magyarország kommunista miniszterelnöke hatvan évvel ezelőtti meggyilkolása a magyar történelem egyik legnagyobb szégyene. A napi politikai taktika és hatalmi praktika sámlijáról nézve magyarázható, de onnan felegyenesedve már teljesen értelmetlen, elfogadhatatlan barbár tett. A politikai moralitás – van ilyen – megcsúfolása.

Akkor is az, ha Nagy Imre személyének történelmi léptékét nem politikai nagysága vagy kivételessége, hanem moralitása alapozta meg. Életének e tanulságát a rendszerváltáskor közmegegyezés kísérte: a magyar történelemben ismétlődő gyakorlat a - többnyire idegen szuronyok böködő csúcsán ücsörgő - hatalommal szemben fellépők fizikai megsemmisítése, de 1990 környékén úgy tűnt: a nemzet és a politikai elit konszenzusra jutott, ez nem történhet meg még egyszer. Ezt a konszenzust máig nem rúgta fel senki, noha mindkét politikai oldal alaposan kikezdte.

Nagy Imre ma magányos a történelmi emlékezetben. Ami csak körmönfont megfogalmazása annak: a kutya sem kíváncsi rá. A mai jobboldal, amikor még radikális liberális volt, zászlóként használta. Amikor a nacionalista tekintélyuralmat kezdte követni, már kitörölte volna saját múltjából nemcsak a lobogót, hanem azt is, amiért zászlót csinált belőle, s ami Nagy Imrét mártírrá tette: a politikus-emberrel szemben a végsőkig az autonómiáját választó ember-politikus morálját, amihez a mai amorális hatalomnak semmi köze nem is lehet. Azt meg a történelem fekete humorának tudjuk be, hogy a rendszerváltás előtt hevesen antikommunista rendszerellenesség a kommunista miniszterelnök mártíromságából élt.

Nagy Imrét persze a saját elvtársai akasztották fel. Mert bebizonyította: emberarcú, nemzeti szocializmus nem létezik egy nagyhatalmi politikát gyakorló birodalmi diktatúra keretei között, amelynek már csak az emlékezete forradalmi. Az is a gondolatok komoly hiánya, hogy Nagy Imrével a baloldal sem tud mit kezdeni. Megújulásának talán legnagyobb fordulatakor – Gyurcsány Ferenc regnálása idején - is csak annak kimondásáig jutott: Nagy Imrét választja Kádár János helyett. Aminek semmi értelme. Mert részletkérdés, hogy az 1956-os szovjet birodalom vezetőinek vagy Kádár Jánosnak az akaratára gyilkolták-e meg. Nagy Imre halálának oka a »létező szocializmus« szerkezetében rejlik. A bolsevizmusból birodalmi rezonná lett sztálinizmusban, amely nem tűr meg semmilyen »elhajlást«. Márpedig lehetett elkötelezett követője valaki a társadalmi egyenlőség vallássá tett hitének, ha látta a jelszavak és a gyakorlat szakadéknyi ellentmondását, nem tehetett mást, mint hogy szakít vagy szembefordul a rendszerrel. Egyénként sokan megfordultak ezen a damaszkuszi úton. A baloldal mint politikai alakzat ezt nem tette meg. Frusztráltan forgolódik csak a makadámon, megújulást bugyborékolva.

Nagy Imre nem kért kegyelmet, és mártír lett. Kádár nem nyert feloldozást, bármennyire méltánylandó is, amit az ország ellen az országért és a nemzetért tett. Nagy Imrére senki sem kíváncsi, Kádárt túl sokan visszasírják. Amiben a mai hatalom is bűnös.”