Revíziós konszenzus

„Akik azt kérdezik, hogy mi itt a baj, hiszen a külföldön élő állampolgárok számos országban vehetnek részt a választásokon, a következőre kell emlékeztetni. Igaz, a kettős állampolgárságot sok-sok ország teszi lehetővé azok számára, akik más országba költöznek, és megszerzik új lakóhelyük állampolgárságát. Ez leginkább a külföldi munkavállalással, illetve más országba házasodással függ össze. Az azonban, hogy a határok megváltozása során más államba került, azonos etnikumhoz tartozó kisebbségek kétségtelenül meglevő problémáját az állampolgárság kiterjesztésével oldják meg, egyáltalán nem jellemző a nyugati demokráciákban.

Ahol a határ túloldalára került kisebbségek problémájára jó megoldást találtak, ott ezt a kisebbségi nyelv szabad használatával, a kisebbségi nyelvű iskolák hálózatával, az anyanyelvi kultúrához való hozzáféréssel, az autonómia különböző formáival érték el. De sem a dél-tiroli osztrákok, sem a belgiumi németek, sem a finnországi svédek nem osztrák, német, illetve svéd állampolgárok, nem szavaznak az ausztriai, németországi, svédországi választásokon, ilyesmi ott fel sem merül. A magyar állam által bevezetett gyakorlattal eddig csak a horvátoknál, románoknál, szerbeknél találkoztunk – olyan országoknál, ahol a politikai osztály vagy annak egy része nem mondott le valamiféle újraegyesítésről, például Moldova Romániához csatolásáról, illetve nem törődött bele, hogy a horvátok, illetve szerbek egy része végleg egy másik államba, Bosznia-Hercegovinába került. A magyar állam gyakorlata is annak felel meg, amire fideszes politikusok újabban nyíltan célozgatnak: nem tekintik véglegesnek a magyar állam határait.

Ez veszedelmes politika. Hogy Orbánék, akik újra meg újra világossá teszik, hogy mintának tekintik a két világháború közötti rendszert, amelynek politikája a területi revízióra irányult, ilyen politikát folytatnak, és ennek megfelelő intézkedéseket hoznak, adottság. Nem kevésbé adottság, hogy a Jobbik, amelynek elnöke már parlamentbe kerülésüket megelőzően kinyilvánította, hogy kívánatosnak tartja, hogy »minden magyar egy hazában éljen«, ugyanezt a politikát képviseli. Az azonban, hogy az ellenzék demokratikus pártjai, amelyek a Fidesszel és a Jobbikkal szemben sokszor tesznek hitet az európai demokráciák politikájában uralkodó normák mellett, többségükben felzárkóznak a Fidesz és a Jobbik revíziós politikája mellé, súlyos hiba. Azt a benyomást kelti mind itthon, mind külföldön, hogy ebben a kérdésben a magyar politikai osztály egységes, és ezért ezen egy esetleges kormányváltás sem változtatna.

Az ellenzéki politikusok a jelek szerint elfogadják, hogy a kisebbségi sorban élőktől nem volna helyes megtagadni a magyar állampolgárságot, ha azt igénylik. Megfeledkeznek arról, hogy az állampolgárság nem valamiféle emberi jog, az nem emberjogi, hanem közjogi kategória. A nemzetközi jog szerint minden ország maga dönt arról, hogy kinek ad állampolgárságot. Az azonban, ha egy állam a határainak túloldalán élő, etnikailag és kulturálisan saját népességével azonos kisebbségeket tömegesen vonja be az állampolgári közösségbe, valójában a másik állam és polgárainak viszonyát teszi kérdésessé.”