Aki nincs ellenük, az velük van

„Köszönettel tartozunk Orbán Viktornak, hogy háztáji verőlegényét, a nemzet, lázárjánosi értelemben érzékeny birkózóját uszította rá a civil szervezetekre. Németh Szilárd hadrendbe állításával ugyanis nem csak az derült ki, hogy van a magyar politika porondján még Kósa Lajosnál is otrombább bunkó, de Németh alelnök végtelenül egyszerű intellektusának és bántóan szegényes szókincsének hála, lezárhatjuk az évek óta tartó definíciós vitát. Hogy akkor ez most egy maffiaállam, illiberális demokrácia, félig autokrácia vagy tán egészen az. Nem kell többé jogászkodni, nyelvészkedni, politológuskodni. Ahol törvényesen működő civil szervezeteket politikai akaratból, állami eszközökkel ki lehet »takarítani« – copyright by Németh Szilárd –, azt a helyet diktatúrának hívja a magyar. Mindig is így nevezte, ha politikusok így beszéltek és így cselekedtek, ahogy Németh Szilárd, és ahogyan ez a kormány teszi most. Ez a neve az olyan országnak, ahol megvonják a szólás lehetőségét azoktól, akik kritizálják a hatalmat, a mindenkori hatalmat. Ahol betiltják, üldözik, megfigyelik, vegzálják azokat, akik a kormányt ellenőrizni és nem szolgálni akarják, az a diktatúra. Ahol a korrupció feltárását, az átláthatóság követelését, a jogegyenlőség védelmét, az emberi és polgári jogok érvényesítését titkosszolgálati eszközökkel üldözik, az a diktatúra. Ahol a politikát a pártok világára szűkítik, és a szélesebb értelemben vett közéletben csak az egyetértés joga adatik meg, az a diktatúra. Az volt Rákosi idején, az volt Kádár idején, és ez van most, Orbán Viktor idejében is. Nyilván legyintenek most sokan, hogy ők ezt már mióta tudják. Lehet. De most alighanem utoljára van módjuk nekik is megfontolni a választ a kérdésre: mit kezdjünk ezzel a tudással?

A helyzet fekete-fehér lett, nem kell bíbelődni árnyalatokkal. Úgy áll, hogy aki nincs ellenük, az velük van. Aki nem háborog, nem tiltakozik, nem szól, nem tesz a magyarországi civil szervezetek letarolása ellen, az ennek a diktatúrának támogatója. Nincs már helye a középen állásnak, vége van az egyrészt-másrészt helyzeteknek. Vagy itt, vagy ott. El lehet dönteni, és tulajdonképpen ma már nem is lehet nem eldönteni.

Eltérő, persze, még eltérő a felelősség, és nagyon különböznek a lehetőségek is ebben a döntésben.”