Oktatófilm világbajnoki rekorddal: Párizs után Budapesten is Kós Hubert a hátúszás királya! (VIDEÓ)
A 200 méteres hátúszás olimpiai bajnoka a Duna Arénában 25 méteres medencében is megmutatta, ki az úr a háznál.
Hamarosan indul a kampány: az olimpiáról és a Városligetről szóló népszavazáshoz szükséges aláírásokat gyűjtik a szervezők. Csakhogy a sikerhez ennél jóval több kell. Minden az időzítésen és az egymáshoz való viszonyon múlik?
„A kis magyar ellenzéki mikrotörténelem most ismétli önmagát, immáron a budapesti népszavazási kezdeményezés esetében (Városliget és olimpia). Egyik kezdeményezője civil, a másik kérdésé az ellenzék legnépszerűbb vezetője, Karácsony Gergely. Az előzőhöz hasonlóan ez sem előkészített kezdeményezés. Nagy ellenzéki aktivitást nem hallani, a „megcsináljuk” Facebook-posztok helyett egyelőre a szokásos, „miből tartottunk ma sajtótájékoztatót” dominál (természetesen a „nem hagyjuk” jegyében). Alighanem a kezdeményezők magukra maradnak. E sorok írásakor jelent meg a „Hajrá Budapest” Facebook-oldal, mely a népszavazási kezdeményezés felülete.
Hogyan gondolkodnak újfent a pártok? Lássuk a (fiktív) elnökségi üléseket: megéri-e nekünk beszállni (pénzzel, felülettel, aktivistával) egy olyan projektbe, amelyet civilek kezdeményeztek, és nem mi vagyunk a beszélő fejek? Helyes-e az, hogy a civileket felemeljük, s ezzel megvan az esélye, hogy magunkat gyengítjük? Megéri-e támogatni a dolgot, s ezzel esetleg Karácsony Gergelyt építjük (lévén arc nélkül ez a gyűjtés még a nehéznél is nehezebb lesz)? Eleve beszálljunk-e egy esetlegesen sikertelen kezdeményezésbe? Nem lenne jobb, ha inkább erőfeszítés nélkül hagynánk elbukni, ami egyúttal bizonyítéka is lenne, hogy a politikai osztállyal szemben kritikus civileknek ugyanúgy nem megy (előkészítetlenül)? S végül: mi történne, ha meglenne az elég aláírás, de elbukna a népszavazás? Utóbbi előfeltétele ma nagyon nagy kihívás.
Megannyi kérdés merül fel, és a végtelenségig folytathatóak is lehetnének, az olvasónak viszont látnia kell, hogy (nem csak a népszavazási kezdeményezések esetében, hanem általában is) nem pusztán az Orbán-rezsim működéséből következő „objektív” szempontokat mérlegelik a felek, hanem egymással szemben is érvényesíteni akarják saját racionalitásukat. Az „összefogás” toposzt is egymás ellen játsszák ki, ahogyan a külön állást is. Mindez természetesen még könnyebb akkor, ha az adott ügy győzelme eleve nem borítékolható.
Jelen esetben is az egyik ágon kezdeményező civileknek tudniuk kell(ett volna) azt, hogy összeszedni télen, egy hónap alatt 140 000 aláírást nem egészen ugyanaz, mint összehozni pár millió forintot azáltal, hogy állampolgárok ülnek a gépek előtt, és e-bankon utalnak (lásd a Kétfarkú Kutya Párt plakátkampányát). Ide jelentős innovatív arzenál kell, jó tesztje lehet ez majd a digitális fordulat utáni politikacsinálás offline visszacsatolásának.”