A nyugati civilizáció fölényéről

„És vannak objektív problémák: vannak az államok és a nagy korporációk összefonódásából következő piackorlátozó mechanizmusok, amelyek néha gazdasági válságot eredményeznek. Vannak kiszolgáltatottabb nemzetek, amelyek a nemzetközi munkamegosztási hierarchiának csak az alján fordulnak elő. Van (még mindig) jelentős szegénység, vannak háborúk, és van -- sőt túlnyomórészt van -- emberi önzőség és gonoszság, elembertelenedés, intolerancia, és vannak soha meg nem oldható problémák. És akkor? A válasz minderre a magyar állam elfasizálása? A rend soha el nem érhető, pszichedelikus víziója?

Egy állam (a magyar állam is) akkor hoz létre jót, ha az egyéni játszmák szabályait úgy alakítja, hogy azok végül a lehető legnagyobb outputra legyenek képesek, és hozzásegíti az országot ahhoz, hogy mind értékesebb játszmák kaphassanak benne lábra. Ehhez a társadalmi készségeket kell javítani, nem az állam erejét. Ehhez az oktatási és egészségügyi rendszert kell radikálisan javítani -- nem felélni a még bennük rejlő tartalékokat. Ehhez az országon belüli megértését, bizalmat és együttműködési készségeket kell ápolni -- nem radikálisan tönkreverni mindezt valamilyen beteges, sértett vízió és sötét tusványosi blabla jegyében. Ehhez nyilvánvalóan nem tartozik hozzá a haveri kör közpénzen való hízlalása (főleg, ha a közpénzek nem fordulnak termőre a kezeik között, mert hát ahhoz nem értenek), a társadalom alsó felének kizsigerelése, közben a nemzeti handabanda és a blazírt hazudozás. Nem tartozik hozzá a Nyugat és a liberalizmus gyalázása, a fasiszta államvízió, és a beteges öntömjénezés.

Éppúgy, ahogy egy Putyin nem tudott a liberalizmussal versenyképes autochton orosz modellt létrehozni, úgy Orbán sem lesz képes ilyesmire Magyarországon -- ezen nincs mit csodálkozni. Azon van, hogy valakinek ilyen ambíciói vannak. Finoman fogalmazva ez aránytévesztés.”