Jobbik-válságrégiók, baloldalibb nagyvárosok – a választási eredmények tanulságai

Alapos elemzésben számol be az áprilisi országgyűlési választás érdekesebb folyamatairól a Republikon Intézet. A választások mindenki által ismert – és előzetesen is meglehetősen kiszámítható – végeredménye sajátos választási jelenségekből állt össze, amiket az egyes pártoknak figyelembe kell venniük az új ciklusbéli politizálásuk során.

Emlékezetes: a Fidesz-KDNP nagy többséggel nyerte meg a választásokat, ami az új rendszerben ismételt kétharmadot jelentett számukra. Viszont a kormányerő több százezer szavazót vesztett 2010-hez képest, és összesen a szavazatok 44,87 százalékát szerezte meg, vagyis az összes szavazó többsége nem a végül kétharmados parlamenti arányt szerző kormánypártokra voksolt – de a baloldali és a radikális jobboldali ellenzék, valamint az LMP kölcsönös összefogás-képtelensége miatt ennek nagyrészt csak elvi jelentősége van. A Fidesz-KDNP két helyen szorult vissza jelentős mértékben az előző választásokhoz képest: Budapesten és a Dél-Dunántúlon. Budapesten a baloldal erősödött vissza a kormánypártok mellé: a fővárosban a jobboldal 38,5%-ot, a Kormányváltók 36,7%-ot szereztek, a fővárosi egyéni körzetekben 10:8 volt a jobboldali és baloldali győzelmek aránya. A Dél-Dunántúlon (Baranya, Somogy, Zala) viszont a kormánypártok gyengülése a Dunántúlon eddig alig látható Jobbik erősödésével járt: a Kelet-Magyarországhoz hasonlóan kiterjedt válságrégiókkal rendelkező Dél-Dunántúlon is meg tudta vetni a lábát a jobboldali radikális párt.

A Fidesz alapvetően megkérdőjelezhetetlen országos első helye mögött jóval izgalmasabb téma az országos második helyezés kérdése. A szavazatok száma szempontjából a baloldal bőven megelőzte a Jobbikot, s ahogy a Republikon felhívja a figyelmet: „Az országos előny és a területi különbségek együttesen eredményezték azt, hogy az MSZP-Együtt-PM-DK-Liberálisok jelöltje nem csak több helyen, de több esetben nagyobb különbséggel végzett a Jobbik indulója előtt, mint fordítva”. A választási térképeken ugyanakkor jól látszik, hogy erős területi megosztottság választja szét a baloldal és a radikális jobboldal bázisait. A baloldal a nagyvárosokba (elsősorban Budapestre és a megyeszékhelyekre) és a jobban teljesítő vidéki területekre szorult vissza; míg a Jobbik lassan az összes magyarországi válságrégióban átvette a második erő szerepét.

Ebből kiindulva az látszik: a baloldalnak így nem hogy a választási győzelem, de már a biztos második erővé válás érdekében is ki kell törnie a mostani kereteiből, amihez drasztikus szervezeti, személyzeti átalakításokra és belső szellemi rendszerváltásra is szüksége van. A Jobbiknak pedig azzal kell szembenéznie, hogy – mint ahogy egyes kelet-magyarországi 2010-es és 2014-es választási eredményeiből is látszik – elérhette a lehetőségei, a támogatottsága határait; hogy ugyan a válságos területeken erős (de nem győztes) politikai erő tud lenni, a jól teljesítő vidékeken viszont nem kérnek belőlük a választók. És ha Magyarországon elindul egy biztos gazdasági kibontakozás, az a Jobbik meggyengülésével járhat majd együtt.

Visszatérve a Republikon elemzésére, az kitér az LMP eredményeire is: az elmúlt években széthasadt pártot a nagyvárosi, fővárosi szavazók húzták fel a küszöb fölé, de 2010-nél jóval kevesebb szavazatot szereztek, és 2010-zel szemben még a fővárosban is megelőzte őket a Jobbik. Az LMP gyengeségét mutatja, hogy amint a Republikon elemzésében olvashatjuk: „a többi parlamentbe jutott párthoz, pártszövetséghez képest az LMP-szavazók között jelentős a szavazatmegosztók aránya: a párt listájára mintegy tíz százalékkal többen szavaztak, mint ahányan az egyéni jelöltjeire voksoltak. Emögött vélhetően az a szándék húzódott, hogy a listás szavazattal segítsék a párt parlamentbe jutását, ám az egyéni jelöltek esetén más szempontot is érvényesítettek”. Az LMP végül becsusszant a parlamentbe, de a szavazatok 5 százalékával a parlamenti helyek mindössze 2 százalékát, összesen 5 képviselői helyet szereztek. És mivel a külhoni szavazók csekély kivételtől eltekintve egy emberként a Fidesz-KDNP-re szavaztak, ez szélsőséges esetben az LMP kieséséhez vezethetett volna: „az LMP 5,47%-os belföldi eredménye 5,34%-ra csökkent a határon túli szavazatok megszámolása után, mivel a külhoni magyaroknak alig 0,5 százaléka szavazott a pártra”.

A Republikon kiemeli: „a két új szabály, a győzteskompenzáció és a határon túliak szavazati jogának megadása segítette a Fidesz-KDNP jobb mandátumarányát: a győzteskompenzáció nélkül hattal kevesebb, a határon túli szavazatok nélkül pedig további egy mandátummal kevesebbet kapott volna az országos listáról (az egyéni győzelmek számát egyik sem befolyásolja)”. Az intézet végül leszögezi: „A 2014-es választásokon a Fidesz-KDNP olyan eredménnyel végzett, ami minden – nem tisztán arányos – választási rendszerben többséget eredményezett volna. Az 1990-2010 között működő magyar választási rendszerben ugyanakkor ez az eredmény nem jelentett volna kétharmadot, ahhoz a választási szabályok tudatos megváltoztatására volt szükség. A győzteskompenzáció nélkül vagy a határon túliak szavazati jogának hiányában a Fidesz-KDNP csak egyszerű parlamenti többséghez jutott volna”.