Elveszett a növekedési potenciálunk

„Az OECD arról sincs meggyőződve, hogy a munkaerő-tartalékok tényleg kimerültek. Szerintük inkább strukturális problémák akadályozzák a foglalkoztatás bővítését. Ilyen például saját tulajdonú lakásban lakók magas aránya. Az ingatlan röghöz kötést is jelent, a tulajdonos nehezebben tud a munka után menni, mint a bérlő. A másik ilyen szerkezeti probléma a meglevő és a kívánt képzettség eltéréséből adódik. Így nálunk egyszerre van jelen a nagyarányú munkanélküliség és a munkaerőhiány. Megint a közép-kelet-európai régió országaihoz viszonyítva nálunk jóval kevesebben vesznek részt felnőttképzésben. A közoktatás iskoláiban pedig a tanulók eredményeit sokkal nagyobb mértékben határozza meg a családi háttér, mint bölcsebb országokban. Az oktatási rendszer növekedést fékező voltáról (ne szépítsünk: kudarcáról) még sok mindent részleteznek, de ezek is régóta ismert tények.

Mindez azért borzasztó, mert az következik belőle, hogy hiába csábítunk ide (jókora adófizetői pénzeket támogatásként kiosztva!) befektetőket, hiába kényszerítik korbáccsal vagy cukorral a munkaerő piacra a nem dolgozókat, a tőke és a foglalkoztatás mennyiségi növekedése nem vezet a növekedési potenciál érdemi bővüléséhez, ha a termelékenység romlik az intézkedések következményeként.

Az OECD által becsült 1%-ot 2015-re talán elérő növekedési potenciál azt jelenti, hogy a magyar gazdasági növekedés lényegében csakis a nemzetközi konjunktúra ingadozásaitól és az időjárástól függ. Jó mezőgazdasági termés esetén nő a GDP, kedvezőtlenebb esetén gyengül. Ha Kína mint a világgazdaság motorja jól húz, akkor mi is növekedhetünk, ha az ottani kommunista párt konszolidáció mellett dönt, akkor mi is befékezünk. Ha az amerikai jegybank önti a likviditást a piacokra, akkor finanszírozható az ország, ha elzárják a csapot, akkor megszorításokat kell bevezetni. És így tovább…”