Tisztelet a gondolkodóknak!

„Egy másik szerző ezen a blogon pár napja megírta, hogy ő két jobboldali embert tud tisztelni, Ángyán Józsefet és Balavány Györgyöt, azonban amellett, hogy őket én is tisztelem, még számtalan jobboldalit, vagy jobboldali sapkába szorított embert tudok tisztelni. Sólyom Lászlót, Ablonczy Balázst, a Mandineres srácokat, jó pillanataiban Stumpf Andrást, rossz pillanataimban Békés Mártont, vagy mély depressziómban Navracsics Tibort, vagy Pokorni Zoltánt. Persze, ez csak kiemelés, és folytathatnám a sort. Ezeket az embereket nem szeretem, nem rajongok értük, legtöbbször nem is értek velük egyet, aggódva figyelem, amikor hülyeségeket mondanak, de inkább arra koncentrálok, hogy megtaláljam azt a minimumot, ami összeköt. (...)

A kétosztatú politikai világkép, a tisztelet nélküli politizálás ugyanis mindenfajta liberális demokrácia megcsúfolása, ami önmagát igazolva teremti meg az autoritás szükségességét. Ha nem tiszteljük azokat, akikkel nem értünk egyet, ha nem törekszünk a véleményük megismerésére, akkor nem marad más, csak a mi igazságunk, ha pedig csak a mi igazságunk létezik, akkor bármifajta más véleményt elutasíthatunk, ez a kényelmes igazság, és a magyar társadalom sajnos ezen az úton jár. Pedig akár az úgynevezett baloldali és jobboldali táboron belül is számtalan eltérő vélemény van, bőven más
kiindulóponttal.

Ezért nincs ma értelme az összefogásnak a baloldalon. Természetesen ez nem egy lerakott, kőbe vésett dolog, még lehet összefogás, csak egyik szereplő sem erre játszik, és semmilyen külső tényező nem kényszeríti erre őket, sőt, a szavazótömegből kinyúló csáp, a massza, pont a nagy összefogósdival kényszeríti ki az ellenkezőjét. Ahelyett, hogy tisztelnék a többi baloldali politikai szereplő véleményét a maximumra játszanak, már a választások utáni helyzetet nézik, és a saját érvrendszeri maximumukat akarják letolni a másik torkán, az értelmiség és az egyszerű választópolgárok pedig ennek a maximalizálásnak adnak csupán teret, a kibeszéléssel szemben. A közös minimumot pedig eközben egy olyan rendszerben próbálják értelmezni, ami nem mond semmit. Legyen a minimum Orbán leváltása, de ezt csak az MSZP/ a kritikai baloldal/ a neolibek/stb. tudják elérni. Mi vagyunk a maximum, ti vagytok a minimum.

Pedig a baloldal sokszínű. Ott van TGM, ott van az LMP, a Szolidaritás, a Milla, az MSZP-DK, a liberális értelmiség Bajnaival. Ott van a kapitalizmus bírálata, a kapitalizmus kapitalizmuson belüli bírálata, a proletáröntudat a kapitalizmus megértése nélkül, a totális liberális demokrácia kívánása, a szocdemnek álcázott neolib, és maga a neolib. Lehet-e ebben a közegben Orbán leváltásának kívánása a minimum? Elegendő-e ez? Ezek a szervezetek együtt tudnak-e működni anélkül, hogy mindenki leadjon valamit a maximumából? Ha nem Orbán leváltása a minimum, vajon szükséges-e egyáltalán ezt a zászlóra tűzni? Hazugság-e, hogy Orbán leváltása a minimum?”