Berlin, Orbánék reménye

„Magyarország érdekeit figyelembe véve mindenképpen üdvözlendő, hogy az Orbán-kormány meghatározó személyiségei megpróbálnak valamit javítani azon, amit ugyanők annyira elrontottak. Szép is lenne persze, ha ez legalább olyan simán menne, ahogy ők (el)bántak a német partnerekkel. Azzal a Németországgal, amely ma egyértelműen az Európai Unió meghatározó állama, s amelyről Radoslaw Sikorski lengyel külügyminisztertől kezdve meghatározó francia körökig mindenki úgy gondolja: Európának több Németországra, még nagyobb német szerepvállalásra van szüksége.

Lázárék figyelmét valószínűleg elkerülte, hogy a diplomácia nem egy »Önök kérték«. Ha valaki, Martonyi tudja: a dolgok nem úgy működnek, hogy ma bejelentek valamit, és az holnaptól úgy lesz. A diplomácia nagyon finom hangolású, két- és többoldalú viszonyrendszer, amelyben a fogadó fél jóindulata, bizalma sokat számít. Ahol a szavaknak és a megfogalmazásoknak komoly jelentésük van. (...)

Orbánék februári ébredése persze érthető. Az Európai Bizottsággal és a Nemzetközi Valutaalappal folytatandó tárgyalásokhoz nagyon jól jönne a jóindulatú német támogatás. Ahogy a "gazdasági szabadságharc" helyett is hasznosabb lenne az országnak, ha a német vállalatok még többet fektetnének be az országba, és még több embernek biztosítanának munkahelyet. Amikor 2010 májusában a Fidesz elsöprő győzelmet aratott, ott volt a történelmi lehetőség, hogy tényleg új szövetséget kössön Németországgal.

A magyar–német viszony ugyanis több mint egy évtizede megújításra vár. Német részről létezik szimpátia, de a berlini falomlás romantikájára önáltatás építkezni. Németország egyre inkább globális játékossá kezd válni, Kelet-Közép-Európából elsősorban Lengyelországra figyel. Nekünk, magyaroknak kellene végre kitalálnunk, hogy mitől leszünk megint nekik érdekesek. Valóban érdekesek.”