Mission impossible

„A rendszer tényleg okos, tényleg képes volt tartós békét hozni Európában, csak láthatóan arra nincs kész válasza, hogy mi történik, ha elfogy a pénz. A gazdag országok választói sokkal több szigort várnak vezetőiktől, a válság őket is bizonytalanná tette, a határtalan jólét érzése már csak távoli emlék számukra. A szegényebb országok választói pedig úgy gondolják, hogy nem tudnak tovább hátrálni, nem tudják tovább rontani az életszínvonalukat, amely már így sokkal lejjebb van a korábban megszokottól. Az ellenzék pedig mindenhol csőre töltve várja a fejleményeket, és esze ágában sincs a helyzetre való tekintettel kíméletesebben bánni a kormányon lévő riválisokkal – történetesen most főleg jobboldali kormánypártokkal és vezetőikkel. A politikai versenyt nem függesztik fel válság idejére sem, legfeljebb rövid fegyverszünetekre kerülhet sor, ha már tényleg nagy a baj.

Ebből a helyzetből kell ma estétől kezdve valamiféle megállapodást főzni. Pusztán logikai alapon szemlélve is szinte lehetetlen küldetésnek tűnik. Nem csoda, hogy a találgatások egyre inkább valamilyen teljesen új keretről szólnak, jönnek a közlekedéstechnikai hasonlatok (ez még egy használható tárháza a jelzőknek), megjelennek a „kétütemű” vagy „többsebességes” Európát vizionáló elemzések. Egy biztos: mindenki nagyon keményen fog tárgyalni, mert a kimenetel nagyban befolyásolhatja az otthoni politikai sikert is. Talán soha ilyen direkt módon nem volt összekötve az uniós döntéshozatal a hazai politikai kilátásokkal. Nem véletlenül mondta Orbán Viktor is még tegnap az EPP kongresszusán, hogy ha az eurózónának rosszul megy, Magyarországnak is rosszul megy, és ha leértékelik az euróövezetet, az magával rántja Magyarországot is.”