A túszul ejtett ellenzék

„Gyurcsány nem akar semmit: az országgal, a számokkal, a hiánnyal, a forinttal, az euróval; az életünkkel kapcsolatban nincs mondása, mondatai végén egyetlen akarás jegecesedik csak ki: Orbán Viktornak fájjon ugyanúgy, mint neki fájt. Ez azonban nem politika, ez vendetta. Pedig nem kell utópistának lenni ahhoz, hogy az emberfia másféle ellenzéki attitűdöt is el tudjon képzelni. Ebben az országban azt, hogy a nagy ellátórendszerek reformjára van szükség, úgy fújja minden politikus, mint hittanos a miatyánkot. És éppen úgy, ahogy a legtöbb katolikust nem járja át a miatyánk üzenete, nem tesz az oktatás, egészségügy, szociális rendszer reformjáért érdemben semmit egyetlen politikus sem. Pedig, ha valamikor, hát most lehetne. Kormányoldalról van hozzá minősített parlamenti többség. Ellenzéki oldalról pedig van hozzá dramaturgiai pillanat: a kormányoldal alkotmányosság-szűkítő lépései indirekt módon elismerik, hogy a reformkényszer tagadása, amire az elmúlt nyolc év meglehetősen szellemtelen politikáját építették nem fenntartható.

Magyarországot alaposan meg kell reformálni, szociális áldozatok, átmeneti intézkedések, és újfajta kormány-ellenzék összjáték kikényszerítése árán is. Ha azok, akik az elmúlt évtizedben önkényesen az új reformkor letéteményeseinek tekintették magukat, komolyan gondolták a reformok iránti elkötelezettségüket, akkor most nem Orbán Viktor vudubabáját kellene tűkkel szurkálniuk a köztereken, hanem egyfajta magyar Moncloa-paktumot kellene kikényszeríteniük a kormányból. Nemzeti egyezményt bizonyos reformok végrehajtásáról - közösen vállalva annak minden politikai következményét; később pedig minden politikai hasznát, természetesen. (Ez az ellenzék oldaláról például az intézkedések meg nem támadását jelentené, vagyis az átmeneti időre és a meghatározott intézkedéscsoportokra érvényesített alkotmányossági szükségállapot elfogadását.) A másik motivációinak megértése, a helyzet realista megközelítése, a »hozzuk ki belőle a legtöbbet«-attitűd azonban nyomokban sincs jelen egyetlen hangadó szövegeiben sem.

Pedig erre két okuk is lenne. Egyrészt egy ilyen attitűdből valóban új politikai kultúrát, új politikai közösséget lehetne építeni. Politikai értelemben fel lehetne támadni.”