A sajtó alkonya

„A londoni Times ostoba bulvárlap lett. Itt-ott (de nem Kelet-Európában) még vannak újságok, amelyeket változatos, de mindig helyi okokból művelt emberek szerkesztenek, amelyekben még idegen nyelveken elméleti műveket és versesköteteteket olvasó szerzők nyelvtanilag és helyesírásilag elviselhető színvonalon, bonyolult problémákról HOSSZÚ cikkeket írnak, amelyeket NEM illusztrálnak »tréfás«, a gondolatmenetet »ellenpontozó« - vagyis az állításokat relativizáló - karikatúrákkal és fényképekkel, nehogy az istenért némi tekintélye lehessen a kritikai gondolatnak.

A legtöbb európai újság avval kívánja megtartani vagy visszaszerezni menekülő olvasóit, hogy RÖVID írásokat és terjedelmes képeket közöl, sztereotip címekkel, szellemeskedő képaláírásokkal, az olvasók épülésére teljesen alkalmatlan, tanulság nélküli katasztrófahírekkel, fölülbírálatlan előítéletekkel. Feledésbe merült a tördelés művészete. Egyre csökken a terjedelem. Keveseknek jut eszükbe, hogy a hírversenyben való - elkerülhetetlen - lemaradásból előnyt is lehet kovácsolni, hogy ezt az online változatban kell megnyerni, a minőségi napilapot pedig a folyóirat szellemi formátumához kellene közelíteni. A nyomtatott tévének nincs sok értelme. (...)

Mindennek az az oka, hogy a kései kapitalizmus jelenlegi változata - okkal - híjával van az értelmi, a szellemi dimenziónak. A fölvilágosodás projektje lezárult. A változások többé nem újdonságok. Az európai társadalmak ide-oda lengenek a piac és az állami beavatkozás egyaránt reménytelen pólusai között, az egyetlen nóvum az elvadult bevándorló- és romaellenesség. A filozófia és a művészet szakma, mint a mikrobiológia és a marketing. A releváns tudás iránti olthatatlan érdeklődés helyét átvette az információ, a bármiről szóló bármi. Miért éppen az újság ne pusztulna, amikor minden pusztul?”