„Tobzódik immár hónapok óta személyesen Orbán Viktor és a Fidesz egész vezérkara a nemzet szó használatában. Számontartani is nehéz a különböző összetételeket. Különösen a választási győzelem óta gyarapodnak a változatok, bár már a kampányban is gyakran bukkantak föl az eltérő formák. Volt értelme ennek a taktikának, mert a visszajelzések fenomenálisak. Furcsa figurákkal lehet időnként szembetalálkozni az utcákon is. Tekintélyes urak, koruk szerint még a Horthy-korszakból átöröklöttek, civil öltönyüket is teleaggatják koronás címerekkel, Nagy Magyarország jelvényekkel, kokárdákkal, távol minden nemzeti ünneptől, időtlenül. Aztán az Andrássy út kellős közepén fölbukkan egy fiatalember, korosztályának divatja szerint farmer nadrágban, de fölül fekete zsinóros Bocskayban, a fején a királyi magyar honvédség sapkájában, darutollal, turulos ékkel. (...)
A győzelem tovább sokszorozta a változatokat. Először jött a nemzeti egység, hiszen a kétharmad Orbán értelmezésben azt jelenti, hogy az az egész ország köteles egy nótát fújni, a veszteseknek alá kell vetniük magukat a parlamenti többségnek. Több ellenvélemény is kívánkozik ehhez. Demokrata tudja és alkalmazkodik is hozzá, hogy a politikai szótárban, pártgyűlések lelkesítő szónoklataiban »nemzeti egység«, mint vágyálom persze létezik, de a valóságban nem. A demokrácia a sokszínűség, a nézetek tarkasága, gyakran érdekvezérelte különbségek, és ha igazi demokrácia, ennek teret is ad, nem törekszik elfojtani a különvéleményeket. Ha nem ezt teszi, nem demokrácia.”