Az illetékes Fidesz-megmondó ordít, mint a fába szorult féreg.
2009. november 19. 09:13
p
0
0
21
Mentés
„Kútmérgezés. Így nevezik azt, amit a Fidesz európai parlamenti képviselője művelt, amidőn hogy főnöke kifejezését kölcsönözzem, „rárontott” Andor Lászlóra, az MSZP és a Bajnai-kormány európai biztosi jelöltjére. Megpróbálta tönkretenni a jelölt hitelét, még mielőtt az egyáltalán bemutatkozhatott volna. Az ilyen mucsai mutatványoknak arrafelé azonban többnyire nincs túl nagy közönsége – itthon annál nagyobb tapsot kap a Fidesz házi előadásain.
Szájer József eljárását, ti. hogy lekommunistabankározta, s az egyik legsúlytalanabb biztosjelöltnek és gyakorlatilag minden tekintetben alkalmatlannak minősítette Andor Lászlót a biztosi posztra, nyilvánvalóan az elkeseredett tehetetlenség motiválta: az illetékes Fidesz-megmondó ordít, mint a fába szorult féreg, mert tudja, hogy ha a feje tetejére áll, akkor sem képes megakadályozni, hogy az MSZP és Bajnai Gordon jelöltje foglalja el a Magyarországot megillető helyet a következő ötéves időszakban az Európai Bizottságban.”
Belső felméréseikre hivatkozva Orbán Viktor közölte Tusványoson: ha most vasárnap lennének a választások, akkor 106 választókerületből 80-at a Fidesz nyerne.
„A rossz stratégia rossz eredményekhez vezet” – hangsúlyozta Josep Borrell.
p
1
0
7
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 21 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Max
2009. november 20. 07:56
Szájernek megvolt az oka az effajta megnyilvánulásokra. Joggal tette...szar kommunistából soha nem lesz tisztességes demokrata. Csak eljátszák, de nem áll jól nekik. A vörög csillag annál inkább. Jó lenne, ha erre azért a nagy átlag is rájönne.
Öreg! Igen, én az "értelmiség árulásának" tartom mindazokat, akik hivatásuk helyett kritikálatlanul politikai oldalt szolgálnak ki, vélhetően megélhetéstől hajtva. És Bayer Zsoci nem meg el szépírónak, hanem folytatni fogja, közpénzért. Ha egyszer valaki íróként politikai oldal kiszolgálója lesz, onnan nincs kiút, ugyanis hitelességi problémával fog küzdeni.
Andor 5 évig kimozdíthatatlan lesz, sajnos. Egyébként egy biztosnak nem szabad sem a kormányát, sem az országát képviselnie a bizottságban, az ottani szmsz szerint. Andornak ez vélhetően nem fog gondot okozni.
Medve: az előbb Gréczihez hasonlitottad Bayert, most meg /ehhez a hülye/ Lédererhez. A választási győzelem után Bayer visszamegy szépirónak, de mit csinálnak ezek? Egyébként Andor eddigi- nem bankárként - szerzett hirneve alapján sehová nem lenne jelölhető, nem pedig a magyarok egészének jelöltjeként a törpe kissebséget képviselő/féléven belül még az országból is eltünő/ miniszterelnök által az Unióba! Jövő nyártól kit fog képviselni, ha gazdasági nézetei merőben ellentétesek a magyar kormányéval?