„Vignjevics ne dumáljon a klubról, a címerről, először nézzen magába!” – az Újpest olimpiai bajnok legendája a Mandinernek

2023. november 28. 19:45

A Fradi elleni 0-3 óta nem tud megállni a lejtőn az Újpest, kudarc Székesfehérváron, hazai bukás a Puskás Akadémia ellen, és a mélypont: a Mezőkövesd elleni négygólos vereség. Megpróbáltuk összeszedni az okokat, és megkérdeztünk egy klublegendát, aki nem kímélte az utódokat.

2023. november 28. 19:45
ÚJPEST FC
Vámos Tamás
Vámos Tamás

Az Újpest négy vereségének hat fő oka:

1. Nincs megoldva a kapuskérdés! Az újpesti kötődésű Banai Dávid és a szerb Djordje Nikolics sem képes stabil teljesítményre – és akkor még nagyon finoman fogalmaztunk. A lila-fehér szurkolók a légiósnak leginkább a Mezőkövesd elleni hazai találkozót róják föl, amelynek hosszabbításában Nikolics amatőr hibát követett el, rosszul számította ki a labda ívét, Lehoczky pedig mosolyogva fejelte a hálóba a labdát... Banai Dávidot ugyan kedvelik a drukkerek, de ő sem végleges megoldás a kapusposzton. Ősszel egyetlen jó mérkőzése volt (a Diósgyőr ellen 2-0-ra győztek is Ambrose-ék), a többi meccsen, ha lehetőséget kapott – ahogy egy újpesti szurkoló fogalmazott – szinte nem is találkozott a labdával.

2. A gyenge kapusteljesítményekkel szoros összefüggésben áll, hogy az Újpest védelme nem szervezett, lassú és körülményes megoldásokat választanak a játékosok, nem véletlen, hogy az ellenfelek egyszerűen szétfutják az újpesti hátsó alakzatot. Jelzésértékű, hogy a kieső helyen álló Zalaegerszegi TE után az Újpest kapta eddig a legtöbb gólt, 28-at, amely éppen meccsenkénti kétgólos átlagot jelent...

3. Ha a védelem gyenge, az mindent determinál! Mivel lassan kerül előre a labda (vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy nincs meg az összhang és a megfelelő szintű csapatjáték a védelem és a középpálya között), mindez kihat az előre játékra is. Nem véletlen, hogy az utóbbi hetekben a válogatott Csoboth Kevin és az óriási tehetségnek indult Kiss Tamás is csak árnyéka önmagának, mindkettőjükre igaz: az alapgyorsaság még nem elég a jó teljesítményhez!

4. Az újpesti játékosoknak – ahogy mondani szokták – nincs vér a pucájukban! Ha egy csapat hullámvölgyben van, miként fordulhat elő, hogy az utolsó két bajnokin, a Puskás Akadémia és a Mezőkövesd ellen mindössze egyetlen sárga lapot kap az együttes?

Nebojsa VIGNJEVICS
Nebojsa Vignjevicset is láthatóan megviseli az eredménytelenség... 
Fotó: MTI/Illyés Tibor

5. Óriási hiba volt elengedni Yohan Croizet-t! Igaz, hogy a francia légiós az utolsó újpesti időszakában többet volt sérült, mint egészséges, ráadásul több műtéten is átesett, de ha nem lett volna alkalmas a lába az élvonalbeli futballra és terhelésre, nyilván nem igazolja le a Zalaegerszeg! S bár a zalaiak is rengeteg gonddal küzdenek, az azért több mint jelzésértékű, hogy Croizet nem csak több góllal és gólpasszal jeleskedett már eddig, hanem ma már ő a ZTE csapatkapitánya is! S ha már az elengedett játékosokról van szó, nem hagyhatjuk szó nélkül Katona Mátyás személyét sem, akit az Újpest szintén könnyedén engedett el, a tehetség pedig – immár a Fehérvár színeiben – legutóbb egy laza mesterhármast hintett a Kecskemét ellen...

6. A végére hagytuk Nebojsa Vignjevicset. A közkedvelt szerb mester 2013 és 2020 között már dolgozott Újpesten, majd tavaly tavasszal tért vissza. Remekül kezdte az őszi idényt a csapattal, a derbi előtt mindössze két pont volt a lemaradás az élen álló bajnokcsapat mögött, hosszú idő után felcsillant a remény, hogy a lilák a zöld-fehérek méltó vetélytársai lesznek, ám a 3-0-ra elveszített derbi után valami eltört a csapat és a szakvezető között. 

A játékosok mentális felkészültsége sok kívánni valót hagy maga után, a vezetőedző érthetetlen időpontban, többnyire már több gólos hátrányban történő cseréi nem sokat érnek,

 a lagymatag játékosokat láthatóan nem tudja felrázni a szakvezető. Aki ráadásul három vereséget követően, a hazai pályán láthatóan éles Mezőkövesd ellen dobja be a mély vízbe újonc kapusát, Molnár Zsombort, aki ugyan a legkevésbé tehetett a súlyos vereségről, de sok pluszt sem tudott hozzátenni a csapatjátékhoz...  

NAGY László
A maiak játékát látva az újpesti legenda, Nagy László sincs jó hangulatban... 
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Nagy László: Felbomlott a csapategység

Kíváncsiak voltunk arra is, egy ízig-vérig újpesti legenda, aki a lilák összes bajnokiját végignézte, mit szól az utóbbi hetek szenvedéseihez? Az olimpiai bajnok Nagy László nem kertelt, szinte egy szuszra mondta el  véleményét:

„Tavasszal történt egy edzőcsere, sokan örültünk, hogy Nebojsa Vignjevics visszatért a klubhoz, akinek az irányításával a csapat hosszú idő után elkezdett látványosan futballozni. Kialakult egy kezdőcsapat, aztán egyszer csak cserélgetni kezdte a futballistákat a szakmai stáb, ráadásul egy-egy meccs közben is többször rosszul változtattak. Egyetlen profi játékosnak sem tetszik, ha az egyik meccsen játszik a következőn pedig váratlanul kimarad, ez is hozzájárulhatott a csapategység felbomlásához. Sajnálatos, hogy a szezont gólerősen kezdő Matija Ljujics megsérült, ám Peter Ambrose méltóképpen lépett a helyére, ezzel együtt a támadójáték is sok kívánni valót hagy maga után. Csoboth Kevin és Kiss Tamás esetében a gyorsaság már nem minden, ráadásul még mindig ott tartanak, hogy a tizenhatoson belül, ha gólhelyzetbe kerülnek, inkább eljátsszák a nagyhalált. Ma már, a VAR időszakában ez teljesen felesleges, hiszen a jogos büntetőket úgy is megkapja egy csapat. Visszatérve: hiányzik a csapat magja, egy állandó 15-16 fős keret. 

Bizonyos Baróti Lajos mondta egyszer: a jó csapat kialakításához egy kiemelkedő képességű kapus, egy középhátvéd, egy irányító és egy befejező csatár kell. Nos, ebből Újpesten nem sok akad,

 talán már Mezőkövesden is több kiemelkedő képességű futballista játszik. Vignjevics pedig ne dumáljon a klubról, a címerről, hanem először inkább nézzen magába, hogy ő hol hibázott...” – nyilatkozta a Mandinernek az Újpesttel 7-szeres magyar bajnok korábbi csatár. 

Nagy László arra utalt, hogy Nebojsa Vignjevics a mezőkövesdi 4-0-s kudarc után azt mondta: 

„Az első perctől kezdve nem néztünk ki jól, nem küzdöttek a játékosok egymásért, és nem harcoltak a klubért sem.”

 Az Újpest vasárnap a listavezető Paksot fogadja a Szusza Ferenc Stadionban.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd 

 

 

 

 

Kapcsolódó cikkek

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hyazinth
2023. november 29. 18:57
Nagy László kilencszeres bajnok, nem hétszeres. Vámos úr ellenőrizze a leírtakat.
galancza-2
2023. november 29. 12:16
n.laca kiváló játékos volt,de végig bundázta az életét,ahogy az akkori játékosok, "edzők" 90%-a. Ennek hatalmas szerepe volt afotballunk lezüllésében. szakiként pedig brutálisan bűnös a fotbalunk tönkremenetelében. Ez a tragikus igazság. Amúgy Vignyevicset nem hibátlan ,de a magyar focit nem ő tette tönkre, nem ő züllesztette le, hanem n.laca és társai.Azért mert valaki 50 éve jó játékos volt attól, még nincs joga kritizálni most. ha n.lacán és társain múlott volna akkor soha nem jutunk ki 2016 óta az eb-kre.n.lacáék közel 40 éve egy épkézláb játékost sem neveltek ki.Pedig minden hazugsággal ellentétben közép-európai, balkáni szinten nézve kurva jó fizetéseket kaptak,és semmivel nem volt rosszabb az infrastruktúra az elmúlt 30 évben itthon, mint Szerbiában, Horvátországben,Csehországban, Szlovákiában, Romániában. Éljen Marco Rossi, Bernd Storck, Andreas Möller, Lothar Matthaus. Egyébként Rebrov,Csercseszov,Stöger is többet tett a magyar fociért az elmált évtizedekben,mint n.lacáék.
Bulldog Orange
2023. november 29. 12:12
Felszámolni, kizárni, és a múltból is törölni, a köcsög komcsi, belügyi csapatot! Nincs még egy csapat Magyarországon, amit ilyen utálat övezne!
tintapaca
2023. november 29. 11:36
A Dózsának a saját nevelésű játékosokra kellene építenie, és megfelelő szponzorokat keresni. El kell feledni a méregdrága külföldi játékosokat (edzőket is), mert ez rossz üzenet a csapat magyar játékosainak és az utánpótlásnak is. Arról nem is beszélve, hogy egy külföldi edző hogyan részesül a külföldi játékosok fizetésének visszaosztásából. Ezt én már tizenöt évvel ezelőtt, a saját szememmel láttam, és még mindig nem esett le az MLSZ vezetőinek. Vagy őket is megfizetik. Már régen korlátozni kellett volna a keretben szerepeltethető külföldik számát, más sportokban is! Nagy Lászlót nagyon szerettem, igazi szív-lélek játékos volt. Meg Fazekas László.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik