Deutsch Tamás: Waxi gondolkodás nélkül meghalt volna a szabadságért és a barátaiért – Wachsler Tamás halálára

Isten veled, Barátom!

Isten veled, Barátom!
A szentatya első nyilvános szereplésén bár nehezen beszélt, köszönetet mondott a kórház előtt várakozó tömegnek.
„Irány a véleménynyilvánító szavazás!” – hangoztatta a kormányfő.
A Szentszék tájékoztatása szerint a katolikus egyházfő állapota a múlt hét végén stabil maradt.
Trump a találkozót követően kijelentette, Zelenszkij „nem tisztelte az Egyesült Államokat a nagyra becsült ovális irodában”.
Szombaton számos német városban tartottak több tízezres demonstrációt.
Orbán Viktor a XXI. Század Intézet és a Mathias Corvinus Collegium Sikeres magyar elnökség 2024 – Esély az Európai Uniónak című budapesti konferenciáján január 20-án.
A kormányfő tárgyalást folytatott a megválasztott amerikai elnökkel, Elon Muskkal, aki a kormányzati hatékonyságért felelős elnöki tanácsadó testületet fogja vezetni, valamint Michael Waltz leendő nemzetbiztonsági tanácsadóval.
Az ukrán elnök a hét elején egy nemzetközi konferencián arról beszélt, minden esély megvan arra, hogy jövőre véget érjen a háború.
A Magyar Honvédség egységei részt vesznek az árvízvédelmi munkálatokban szeptember 15-én.