Ez a város egy távoli bolygó

2019. augusztus 13. 18:11

Budapestről, az éjszakai életről és a liberalizmusról.

2019. augusztus 13. 18:11
Hont András
Hont András
HVG

„Múlt pénteken saját Facebook-oldalamra kiraktam egy posztot arról, hogy a Momentum korábban kiállt a bulinegyed mellett, a helyi népszavazáson a kötelező éjféli záróra ellen kampányolt, majd most, helyi jelöltje első egyetlen programpontként a szórakozóhelyek éjféli bezáratásával rukkolt elő. A kérdésre tegnap visszatért Puzsér Róbert is. Továbbá a legutóbbi HVG-be írtam egy cikket – amely hétvégén megjelent online, és erre válaszolt Lovasi András – a vitaképtelenségről, hogy sokan minden kritikát személyes támadásnak, identitásuk kikezdésének tekintenek. Amiből az is következik, hogy hajlamosak falkába verődni mindazokkal, akik szintúgy személyiségük, karakterük elvitatásaként élik meg a bírálatokat, és velük közösen dühödten és sértődötten hárítani az eltérő véleményeket, aminek során az érvelés elemi szabályait sem tartják be. (Az elemi szabályok alatt nem azt értem, hogy nem lehet kurvaanyázni, hanem hogy nem hagyom figyelmen kívül az ellenérvet.)

Mindennek – ha élhetek ezzel a közhellyel – állatorvosi lova a Momentum apropóján kirobbant kocsmavita, ami nem is az, ami. Bejegyzésem nem a szórakozóhelyekről szólt, hanem a Momentumról. Ugyanis a párt velem ért egyet ebben a kérdésben. Így, amikor megjelentek a sértődött szimpatizánsok a pártot védeni és ugyanazzal a svunggal a bulinegyedet leprázni, akkor föl sem tűnt nekik, hogy valójában nem velem vitáznak, hanem a pártjukkal, mivel a Momentum hivatalos álláspontja jelenleg még megegyezik az enyémmel.

Bár – szó se róla – ki vagyunk segítve a hivatalos állásponttal. Lehet mindenféle merész, vagány, okos és újszerű dolgot mondani a világról, a közállapotokról, ha közben – amikor odajutunk – a cselekvés, a konkrétumok szintjén megadjuk magunkat a szokványosnak, környezetünk rutinjainak (ami itt az összefogósdit és a demagógiát jelenti). Ahogy az a Momentummal Ferencvárosban és Erzsébetvárosban történik éppen. Némileg az egykori nagy, behemót MSZP-re emlékeztet, ahol is egy csomó embernek volt egy csomó kritikája a párt irányvonalával, működésével kapcsolatban, és ennek a progresszió nevében hangot is adott, egészen addig, amíg az ő szakterületére került a sor, amikor is fölállt, és elmondta az állagőrző, tespedt szöveget. Amit most hallunk, nem éppen új idők új dalai.

Az különösen nyomorúságos egy szituáció, amikor az illiberalizmus állítólagos ellenfelei, a szabadságot és toleranciát hirdetők kezdenek el hirtelen illiberálisként viselkedni, például megsemmisítő ítéleteket megfogalmazni a szórakozóhelyek közönségéről, és látványosan nem értik, hogy miért nem lehet ezt betiltani.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2019. augusztus 14. 15:07
*ásít* Európa kiadóról meg le lehet pattanni, még csak távolról sem passzol ide az idézet, az a kommunizmusban született..
Kandeláber
2019. augusztus 14. 11:54
Akkor takarodj Merkelisztánba.
kurzív54
2019. augusztus 14. 10:56
Nagyon unalmas, hogy úgy rugdalnak minket, mintha a másik oldallal volna bajuk.
syphax
2019. augusztus 14. 09:11
Hijjába no. a pesti Kazinczy utca vén zsidajai--mint hont, a kis grósz "apóka" is--egy húron pendülnek a miskolci Kazinczy utca zsidajaival. Shalom! P.s.: Sajnos miskóciába nagyon igaz. hogy meglehetős kevés a zsidó, lehet, néha azéé' kajabálnak-ájvékolnak hangosabban....hadd' tegyék..elviseljük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!