Úzvölgye után Csíksomlyó jön?

2019. június 18. 17:14

Az úzvölgyi temetőkisajátítás után bármi megtörténhet. Akár az is, hogy a csíksomlyói Nyeregben a Hármasoltárt sajátítja ki a román hatalom.

2019. június 18. 17:14
Makkay József

„A közösségi hálón fogalmazta meg találóan egy erdélyi magyar egyetemi tanár, hogy az úzvölgyi temetőkisajátítás után bármi megtörténhet. Akár az is, hogy a csíksomlyói Nyeregben a Hármasoltárt sajátítja ki a román hatalom, és a közelében ortodox kolostort épít. Miért ne tehetné meg? Ha egy országban jogi szempontból már semmit nem jelent egy magyar önkormányzat tulajdonában levő temető, akkor értelemszerűen Székelyföld bármely más területét is ki tudják sajátítani, amihez a többségi államapparátus olyan birtoklevelet hamisít, amilyent akar. Jogállami körülmények között ez nyilván kivitelezhetetlen volna, de tudjuk, Románia nem jogállam.

Van, aki úgy vélekedik, hogy a kormánypártokkal történő RMDSZ-es szakítás első látszatra több hátránnyal, mint előnnyel jár, mert az állam még inkább »betart« az erdélyi magyarságnak. De ez csak a látszat, hiszen eddig is ez történt, annyi különbséggel, hogy a »húzd meg, ereszd meg« politika némi kedvezményeket is biztosított a magyar közösség számára. De csak annyit, hogy magyar szempontból is látszólagos értelme legyen a kirakatpolitikának. Mára azonban mindenről lehullt a lepel.

Talán éppen az úzvölgyi katonatemető körüli botrány ébreszti rá az erdélyi magyar érdekképviseletet arra, hogy az eddigi, kormánytámogató út járhatatlan. Helyette a belső összefogáson alapuló hatékony építkezés, önszerveződés és az erős külpolitika hozhat eredményt. Az erdélyi magyarságnak kell lerántania a leplet arról a Romániáról, amely éppen magyar segítséggel építette ki a kisebbségi jogok szempontjából nemzetközileg agyonszajkózott »mintaállami« nimbuszt.”

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rony Tronco
2019. június 19. 08:46
Romániában birtoklevelet kell hamisítani a terület, tulajdon rabláshoz. Nálunk elég egy Delete az apparátus számítógépén,- a birtoklevelet, telekkönyvet a levéltárba tették a tulajdonos (nem a bitorló, birtokló) meg bottal üti a nyomát. Ilyen az orgazdatársadalom és a democsokrácia.
egy genetikusanalattvaló
2019. június 19. 01:30
A román hatalomtól és a cinkos román ortodox egyháztól minden kitelik. Pl. a Torockón épített hatalmas ortodox templom. Pedig Torockón a disznópásztoron és az odatelepített román hatalmat képviselő rendőrökön, állami tisztviselőkön kívül más román nem lakott.
Pelso j.
2019. június 18. 21:12
Persze, bármi megtörténhet. Ugyan te semmi ellen nem tudsz tenni, de legalább a "bármivel" riogathatsz egy kicsit.
3M..
2019. június 18. 20:25
Szijjártó: "Tőlem?" Már a múltkor sem álltak velem szóba. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!