„Budapest érdeke” diktálta Gyurcsánynak, hogy lecserélje Karácsonyt

2019. június 11. 12:28

Az ATV-ben magyarázta el a DK elnöke, miért vonták meg a támogatásukat a zuglói polgármestertől, és indították Kálmán Olgát helyette.

A volt miniszterelnök a következőket mondta a péntek esti ATV-s beszélgetés elején: „Természetesen magyarázattal tartozunk Önnek és a választóknak is. (...) Itt ebben a stúdióban is, nem egészen két héttel ezelőtt azt mondtam, hogy Karácsony Gergelyt támogatjuk, eszembe nem jutott volna, hogy nem őt, őszintén mondom, eszembe nem jutott volna. (...) Nekem is váratlanul, ezután a fantasztikus éjszaka után, ami két hete volt, az EP-választás után szinte rám dőlt azon aggályok és kritikák sorozata – nyilván részben az én nyilatkozatom után – »te ezt nem jól érzed, a Gergő mögül elment a támogatás az utóbbi hónapokban«”.

Azt kijelentette Gyurcsány Ferenc: nem tudja, hogy a zuglói parkolás ügye miatt, vagy a Puzsérral folytatott küzdelem okán-e, de úgy vélték, nem hisznek a továbbiakban a sikerében. „Én múlt pénteken szóltam a Gergőnek, hogy »Te, itt baj lesz. Iszonyatos a nyomás rajtam, hogy ezt napirendre kell venni, ez messze nem automatikus, muszáj lesz beszélnünk«, mert futjuk azt a kockázatot, ami meglehetősen ritka a mi életünkben, a DK életében, hogy nem fogom tudni tartani ezt az álláspontot.”

Majd úgy fogalmazott: „Mi az én hivatásom énnekem? Az, hogy a hazámnak – jelen esetben Budapestnek – legjobb ügyet meggyőződésem szerint szolgáljam, mindent ennek kell alávetni. És ha eljutok arra a pontra, hogy egy korábbi véleményem ebben nem segít, sőt gátol, akkor bármennyire is nehéz, akár önmagammal is megbeszél, azt kell hogy mondjam, nem, nem arra kell menni. Mert Budapest érdeke, a hazám érdeke ezt diktálja.”

vissza a teljes nézetre