Jobboldali? Feminista? Pszichológus?

Huszonnégy éves gyermektelen nő vagyok, és még pszichológus is. Igen, tudom, mint egy Koránt olvasó cigány, ne tetézzem.

Bár még csak két hónap van mögöttünk az évből, már az egész Nyugatot megrázó komplett botrány kerekedett a férfi-női szerepkörök témájából. Érintett benne minden, amiről szeret a közbeszéd vitatkozni: a férfi és női szerepek témája, a túlzott megengedés, abból kibontakozva a kifacsart liberalizmus elvei – ráadásul

Mint azt a Mandineren is megírtuk, tavaly augusztusban az APA (American Psychology Association, a világ legbefolyásosabb pszichológiai társasága) negyven év kutatási eredményeire hivatkozva megállapította: a hagyományos értelembe vett férfiasság káros. Szerintük a férfiasság eredeti felfogása magába foglalja a teljesítményelvűséget, a kockázatvállalást, az erőszak elfogadását; ellenben a nőies vonásokat elutasítja, a gyengeséget, annak kimutatását elkerülni igyekszik. Ezek a vonások pedig mind-mind károsan hatnak az illető fizikai és mentális egészségére – állapítja meg az APA-tanulmány.

Nehéz dolga van az embernek, amikor jobboldali feminista pszichológusként áll a kérdéshez, mi szerint mégis mi a fene történik a világban, hogy egészségtelennek tartják a férfias vonásokat, látszólag összemossák a két biológiai nemet, mindennek tetejében pedig ideológiák szolgálatába állítanak egy tudományt, ami természetéből adódóan mindenki jóllétét kellene elősegítse.

Látszólag tehát kellemetlen, ha a narratívák világában szeretné az ember összeilleszteni a feminizmust, a jobboldalt és a pszichológiát, pedig ezek

Biztos vagyok abban, hogy van közös halmaza a feminizmusnak, a jobboldalnak és a pszichológiának is.

Lehet feministának lenni és felháborodni, ha azt tapasztaljuk, hogy egy nő kevesebbet keres egy férfinél, ha mindketten pontosan ugyanabban a beosztásban és ugyanakkora tapasztalatokkal rendelkeznek. Ugyanakkor lehet jobboldalinak lenni és úgy vélni, a családanyáknak adott (de nem minden!) helyzetben üdvös lehet több figyelmet szentelni az otthonra, a háztartásra, a családra. A pszichológia szemüvegén keresztül pedig megláthatjuk azt is, egy gyereknek jó, ha élete első időszakában elsődleges gondozója van (legyen anya, apa, bárki), de senki számára nem kényelmes, ha ez a szimbiotikus kapcsolat túl sokáig húzódik.

Lehet pszichológusnak lenni és elismerni, hogy a gyerek nem csak „hisztis” vagy „hülye”, hanem sok esetben egy család, egy rosszul működő rendszer tünete. Jobboldaliként ki lehet ezt egészíteni azzal, hogy a gyereknek is megvan a helye a családban, és ebben a pozícióban szabályokra, tiszta és látható keretekre van szüksége ahhoz, hogy a lehető legegészségesebb felnőtté váljon. Feministaként pedig hozzátehetjük azt is, hogy a családi hierarchiában betöltött helye nem függhet a gyermek nemétől.

Lehet jobboldalinak lenni, amikor elfogadjuk, hogy a társadalom hierarchiára épül és ezt nem szeretnénk radikális beavatkozással megváltoztatni. Emellett pedig lehet a feminista tanokkal összhangban azt gondolni, hogy egy nő nem ér kevesebbet, mint egy férfi, és elismerni, hogy a két nem képviselői a pszichológiai tanai szerint is különbözőek, például agyműködésükben is.

E sorok írója jobboldali feminista pszichológus:

Máshogy huzalozták az agyunkat, különböző dolgokban vagyunk jók vagy éppen rosszak, az élet eltérő területein tudunk kiemelkedően teljesíteni – legalábbis a nagy átlag, amitől mindig lesznek eltérő emberek. Másféle előnye vagy éppen hátránya van a női, illetve a férfi létnek, és elképzelhetőnek tartom, hogy a klasszikus férfikarakterek (-tulajdonságok) egy része káros a férfi saját egészségére nézve. Ahogyan abban sem vagyok biztos, hogy a klasszikus női értékek túltolása feltétlenül jót tenne a világ számára.

Unalmas, hogy állandóan vagy a feminizmus vagy a patriarchális társadalom fogalmaihoz képest kell pozicionálni magunkat.

Mert abban talán mind egyetértünk, hogy az ember több a nemekről alkotott, bármin is alapuló véleményénél.