Doocy ekkor a kormányzati kommunikáció abszurditására utalva felidézte Jennifer Granhol energiaügyi miniszter pár héttel ezelőtt tett mondatait, amikor úgy fogalmazott: mindenhol problémát okoz az olaj árának megugrása, ez nem csak az USA gondja, Németországban például 8,5 dollár a benzin gallonja. „ Miféle érv ez: >Örülj, hogy nem Münchenben élsz?< Nem az elnök feladata, hogy megvédje Amerikát a globális kihívásoktól?” – tette fel a kérdést a Fox News újságírója, mire a szóvivő visszavonulásba kezdett, és miután biztosította őt arról, hogy az elnök eddig is megtett mindent annak érdekében, hogy az amerikaiak minél kevesebbet érezzenek a válság hatásaiból, némileg zavarodottan hozzátette: „Tudjuk, hogy van még tennivaló, és folytatni fogjuk a munkát”.
A sajtótájékoztatón többször nem hangzott el, hogy az amerikai gazdaság jobb helyzetben van, mint valaha. Az elkövetkezendő hónapokban valószínűleg nem is fog újra előkerülni ez a kommunikációs panel. Biden viszont újra és újra elmondhatja a kapcsolódó szöveget: „Tudom, hogy csalódottak. Frusztráltak a magas árak, a kongresszus döntésképtelensége miatt. Higgyék el, megértem. Azt akarom, hogy minden amerikai tudja: nagyon komolyan veszem az inflációt.”
Aztán megszavaztathat újabb 40 milliárd dollárt Ukrajnának segítségképpen.
Fotó: MTI/AP/Andrew Harnik