Izrael többé nem tudja magát értelmezni háborús konfliktus nélkül

A Rend őre az első egész estés játékfilmje, korábban újságíróként és dokumentumfilmesként tevékenykedett. Ez hatással volt a témaválasztásra?

Igen: a film tulajdonképpen Izrael belső konfliktusáról szól. Főhőse, Yaron egy elit rendőrosztag tagja, ők technikailag az ország hősei: szépek, férfiasak, könyörtelenek. Ilyen az izraeli férfi mintaképe, nem gondolkozik feleslegesen, állandóan edzi a testét, boldog, játszik és öl, szereti a feleségét, de megengedhet magának kisebb viszonyokat, például egy pincérnővel. Egyfajta zsidó szupermen. Izraelben a férfiasság egy minta, eszme, még a nők számára is a legtöbb esetben: egy izraeli férfit nem lehet anélkül elképzelni, hogy katona lenne, hiszen a maszkulinság a harcmezőn, háborúban ismerszik meg. Ez a minta egyaránt keveredik fizikális, mentális, szexuális, valamint a politikai és ideológiai vonatkozásokkal is. 

A főszereplő viszont harcban áll saját magával.

Amit a karakter kifelé játszik, az nem egyezik azzal, amit belül érez. Ő egy antiterrorista rendőr, ez a pozíció pedig a társadalom szemében már-már hőst jelent, ám olyan korban van, hogy megállapodna. Feleség, család, átlagélet egy hétköznapi házban, bevásárlással és gyerekneveléssel – másfelől viszont az ország ellenségeivel veszi fel a küzdelmet nap mint nap. Ez egy szupermen sztori, a kettősség pedig nem könnyű: a Yaron reggel megissza a kávéját, nappal a feleségével van, éjjel pedig megöl valakit. A következő éjjel meg egy másikat. Gondolkodnia veszélyes, ezért a túlélés érdekében az edzésbe menekül: ha egyedül van, inkább fekvőtámaszokat csinál. A másik oldalon álló a szélsőbaloldali fiatal burzsoá radikálisok ezzel szemben teljesen kiváltak a társadalomból és terrorista akciókat követnek el a „nép” érdekében. Azt sem lehet elmondani viszont, hogy ők lennének a „jók”, mert ugyan a szegények nevében emelik fel a hangjukat, de fogalmuk sincs arról, hogy milyen nincstelennek lenni: a szüleik luxus szalonjaiban ülve beszélnek a forradalomról. Akkor beszélhetsz forradalomról, ha kötődsz valamihez.

Mi oldhatja fel a két fél közötti ellentétet?

A filmben a két oldal között keserű módon nincs megoldás: a mozdulatlanság és a változtatásra való képtelenség miatt azok között, akik éppen a változásért harcolnak, és a rendőrök között, akiknek jogukban állna a változtatni. Az emberek a saját identitásuk rabjai. Nem tudnak kilépni saját gondolatmenetükből, csak a szlogenjeiket ismételgetik újra és újra. Nincs kapacitásuk megvizsgálni a másik nézőpontját, hiányzik a komplexitás, ami katasztrófához vezet: én ilyen vagyok, így gondolkozom, itt születtem, ezért ebben hiszek. Ez filmbéli szereplőim legfőbb problémája.

Kicsit hasonló, de legalább ennyire kibékíthetetlen ellentét feszül az izraeli-palesztin nép között: vége lehet a konfliktusnak valamikor?

Nem lesz vége. A társadalom nem tud túllépni önmagán, a saját természetünk rabjai vagyunk. A konfliktus forrása teljesen egyértelmű és szinte mindenki tudja, mi az egyetlen lehetséges megoldás. Mindenki érti: amíg nem lesz két önálló, független állam, addig soha sem lesz vége. Lehet szeretni vagy nem szeretni a másik oldalt, de senki sem fog eltűnni, senki sem fog engedni, vagy megváltozni. Az izraeliek mélyen a szívükben tudják, hogy lehetetlen emberek millióin uralkodniuk, másrészt viszont ott van bennük ez az öngyilkos-gondolkodás: oké, lehet hogy nagyszerű lenne megosztani ezt a mogyorót, de én inkább azt szeretném, hogy baszd meg és halj éhen. Ez egy őrült, tragikus dolog.

Az izraeli társadalom nem tudja magát értelmezni többé háborús konfliktus nélkül. Ez az, ahogy szeretjük magunkat. Szeretjük, amikor reggel felkelünk és belenézünk a tükörbe, és azt látjuk, hogy „mi vagyunk az örök konfliktus népe”. Enélkül nem ismerjük magunkat többé. Úgy gondolom, hogy az izraeliek szívében ott van a félelem a továbblépéstől, a félelem, hogy nem tudják magukat meghatározni többé, és a büszkeség, ami eltölti őket azért, hogy egy háború sújtotta országában élnek. Ettől érdekesek vagyunk, bárhová megyünk a világban, az emberek azt gondolják, ez csodálatos, és jó alapja akár egy beszélgetésnek – hogy ne mindig az időjárásról legyen szó. Azért nincs megoldás erre a problémára, mert technikai kérdések csupán, hogy ki vezeti éppen az országot: Izraelnek egy kollektív pszichológiai kezelésre lenne szűksége.

Az utóbbi években számos eredeti, és világszerte sikeres izraeli filmet mutattak be (Lebanon, A zenekar látogatása, Libanoni keringő...). A továbblépéstől való félelem lehet a magyarázat például arra, hogy ezekkel az alkotásokkal szemben a (hollywoodi) zsidó filmesek sokszor nem a jelen problémáira reflektálnak, hanem visszafelé néznek?

Pontosan. A jó izraeli filmek rendkívül összetettek, intelligensek és megpróbálják a történetet egyszerre több perspektívából bemutatni. A politika persze eladható, ezért egyesek például megpróbálják európai szemszögbe adaptálni a konfliktust, vagy eladni a múltat, mint egy képeslapot. 

A feszültség érezhető a mindennapokban?

A mindennapi élet fantasztikus Tel Aviv-ban, ami különös dolog egy olyan országban, melyet mindenki a folyamatos háborúval azonosít. A város nagyon szegregált, nincsenek is arabok. Mindenki fiatal, szép, kreatív, menő, minden a bulizás, a szex, az éjszakai élet, az ünneplés körül forog, az élvezetek halmozásáról. Az emberek megszállottan el akarják felejteni a gazdasági problémákat és a múltat a Közel-Kelet és egy megszálló ország közepén.

Hasonló egyébként a helyzet nálunk is, mint itt Magyarországon: Izrael nem legitimálja a másképp gondolkodást, vagy a kormány kritizálását. Kontrollálni szeretnék a közmédiát is, illetve egy új törvény – melyet egyelőre nem fogadták el – leírja, hogy azoknak a filmeseknek, akik pályázni szeretnének közpénzekre, alá kell írniuk egy nyilatkozatot, mely kimondja, hogy a zsidó állam demokratikus. Nevetséges: ismerd el, hogy demokratikus, különben nem adok pénzt – mintha nem tudnák, mi a demokrácia. Ismerd el, hogy nem vagyok erőszakos, vagy kapsz egy pofont.

Ismer magyar filmeseket?

Tarr Bélát ismerem, legutóbbi filmje, a Torinói ló bámulatos volt. Viszont úgy hallottam, hogy be akarja fejezni és nem csinál több filmet, ez ugye nem igaz?

De igaz.

Ezt nagyon szomorúan hallom. Rajta kívül egyébként még Kocsis Ágnes filmjét, a Pál Adriennt is láttam még tavaly Cannes-ban, ami nagyon tetszett, illetve Fliegauf Benedek munkáit is ismerem.

Mik a következő tervei? 

Jelenleg a Rend őrével utazom, viszem fesztiválokra és igyekszem bemutatni mindenütt, ahol csak lehet. Tervezek egy következő játékfilmet is, melynek Kindergarten teacher lesz a címe. Egy óvónőről szól majd és a költészetről az életünkben, illetve egy olyan világban, amely nem értékeli azt. Remélhetőleg jövőre le tudom forgatni és visszajövök vele Budapestre is.

A Rend őre című 104 perces játékfilmet december 29-én mutatták be, Budapesten a Vörösmarty és az Odeon Lloyd mozikban vetítik.