Eljött a „globális Dél” előretörése?

A világ legfejlettebb államait tömörítő országcsoport indiai találkozójára az orosz és a kínai elnök nem utazott el (az okokról itt olvashat), Moszkvát külügyminisztere, Pekinget miniszterelnöke képviselte. 

A távolmaradás üzenet is lehetett: Kína és Oroszország a G20 formátumot – ahogy a jelenlegi világrend több nemzetközi platformját is – az amerikai dominanciát erősítő szervezetnek tartják, ahol többnyire a nyugati narratívákhoz szorítják asszisztálni a társult államokat. Így azzal, hogy a két erős keleti hatalom a legmagasabb helyett egy szinttel lejjebb szállította a képviselet fokát Újdelhiben, jelezhette, 2023-ban már más szelek fújnak, 

„Mérföldkő”

Arról, hogy ez valóban már a nemzetközi rend átalakításának igénye Peking és Moszkva részéről, sokat elárulnak az orosz külügyminiszter szavai: Lavrov  üdvözölte a G20-csúcstalálkozó zárónyilatkozatát, amelyben a tavalyi, indonéziai csúcs nyilatkozatával ellentétben nem esett szó az orosz agresszióról, így azt, hogy a világ vezető államai ezt nem ítélték el, „mérföldkőnek” nevezte. Vagyis, a Kreml értékelése szerint Amerika és szövetségesei már nem olyan erősek, hogy a nyugati narratívát átvigyék egy valódi, a különböző kontinensek különböző érdekeit megjelentető nemzetközi fórumon.

És valóban, a világ harmada nem osztja a Nyugat álláspontját a háborúról, a világ országainak nagy része nem csatlakozott a nyugati szankciós politikához, és nem is támogatja a megtámadott Ukrajnát fegyverekkel. 

Ezt a statisztikát egészen pontosan az ENSZ Közgyűlésében lezajlott voksolások alapján lehet megvizsgálni.

47-en megszavazták, vagy részben tartózkodtak, 16-an mindegyik voksoláson tartózkodtak, 19-en ellene szavaztak, vagy részben tartózkodtak, 4 ország (Oroszország, Belarusz, Észak-Korea, Szíria) mindegyik előterjesztés ellen voksolt, illetve 4 állam (Azerbajdzsán, Burkina Faso, Türkmenisztán, Venezuela) egyik voksoláson sem vett részt.

A háború kezdete óta 46 állam szabott ki gazdasági büntetőintézkedéseket Oroszország ellen, és 32 állam támogatja katonai felszerelésekkel, fegyverekkel, haditechnikával Ukrajnát – ez a világ országainak a negyede-hatoda.

Táborok az orosz háború mentén

Az ukrajnai háború nemcsak magáról egy kelet-európai ország szuverenitásáról, területi integritásáról, más szempontból egy régi orosz befolyási övezet sorsáról, hanem a háború által felerősített nemzetközi nézetkülönbségek során kikristályosodott szövetségi rendszerek kialakulásáról, illetve végső soron az új korszak nemzetközi rendjének a mikéntjéről is.

Világosan látszik, hogy Oroszország – a fenti folyamat generálójaként – több szintű szövetségi rendszert tudhat maga mellett. Legszorosabb szövetségese Belarusz, amellyel egy államszövetségi rendszerben él; Szíria, amelynek kormányát, az Aszad-rendszert a túléléshez segítette a polgárháború során, illetve Észak-Korea, amellyel sorstársak a nemzetközi elszigetelődés elleni küzdelmükben. 

velük különböző szintű gazdasági, katonai, politikai szervezetekben működik együtt (ennek hátteréről itt olvashat), ott vannak a regionális szövetségesek, mint Irán, Kína, illetve az ideológiai múlt miatt hozzá lojálisnak maradt országok, mint Kuba, Venezuela, Bolívia vagy Vietnam, valamint új szövetségesek, mint a katonai puccs után a franciáktól az oroszok felé forduló Mali.

Harmadik körben ott vannak azok az államok, amelyek hagyományos jó kapcsolataik miatt még a háború ellentmondásossága okán sem fordulnak egyértelműen Oroszország ellen – ezek között India, Pakisztán vagy Dél-Afrika.

Negyedik körben Moszkva egyes ügyekben, illetve elsősorban a gazdasági kooperáció, a kereskedelmi-üzleti érdekek miatt változatlan viszonyra számíthat olyan jelentős államokkal is, mint Brazília, Mexikó, Egyiptom, Indonézia, Malajzia, Szingapúr, Szaúd-Arábia vagy az öbölmenti arab államok.

A világrend-kihívó Oroszország (és Kína) ellenpólusa egyértelműen a nyugati világ és annak szövetségesei. 

Aztán a velük szoros szövetségi viszonyban lévő országok, mint a csendes-óceáni térségben a Fülöp-szigetek vagy Új-Zéland, a Közel-Keleten Izrael vagy a kissé vonakodó Törökország, a Kaukázusban Georgia, Kelet-Európában Moldova, a Balkánon Montenegró vagy Észak-Macedónia, Dél-Amerikában Argentína vagy Chile.

Kik a „globális Dél”?

Az új geopolitikai kifejezés által körülírt entitások nem feltétlenül esnek egybe a világrendváltó erők magországaival, bár azok mindenféleképpen ennek a csoportnak részét képezik.

Magát a „globális Dél” kifejezést politikai értelemben egy Carl Oglesby nevű amerikai baloldali politológus, politikai aktivista használta először 1969-ben: a vietnami háború kapcsán említette meg, hogy a domináns nyugati államok az „Észak” értékrendszerét kényszerítik a „globális Dél” államaira, és ezzel megbontják társadalmi rendjüket.

A kifejezés, amely korábban évtizedekig bevett földrajzi terminológia volt az Egyenlítő által elválasztott két félteke, a fejlett északi és a fejletlen gazdaságú déli államok között, az ezredforduló óta reneszánszát éli: a politológiai munkák visszatérő szava, amely folyamatosan felváltja a korábbi „harmadik világ” vagy „fejlődő világ” terminus technicusokat, de azoknál összetettebb jelentéstartalommal. A „globális Észak” és a „globális Dél” kontraszt-párja 

A „Dél” és „Észak” halmazok leginkább azt a két valóságot képezik le, amely a jelenlegi világgazdasági rendszer sajátja: vannak a mag-államok, amelyek a gazdasági növekedés, az innováció motorjai, és ezzel a globális gazdaságban keletkező profit túlnyomó részének lefölözői, és vannak a periféria-államok, amelyek termelnek, de mindig az erősebb gazdaságokkal való előnytelen kapcsolatokra kényszerülnek, így a javak elosztásakor mindig a kisebbik részt kapják. 

Ugyanakkor ezen utóbbi országokban tapasztalható demográfiai robbanás, a lakosságszámuk és gazdasági súlyuk növekedésével egyre nagyobb beleszólást kérnek a globális gazdasági és politikai kormányzásba. A volt gyarmati függőségi viszonyok megmaradt elemeinek (befolyásgyakorlás) elvágását, szuverenitásuk tiszteletét, nyersanyagkészletük stratégiai megőrzését, a nemzetközi viszonyokban egyenlőséget, a globális kereskedésben tisztességes feltételeket követelnek – 

Ezt a globális trendet próbálja meglovagolni Oroszország és Kína.

A G20-csúcstalálkozó előtt a feltörekvő államok a házigazda India támogatásával azt kérték, hogy az új nemzetközi szabályozások meghatározásánál ne csak a nyugati érdekrendszer érvényesüljön, hanem a korábbinál nyomatékosabban vegyék figyelembe a „globális Dél” problémáit, kihívásait, a javak újraosztásában hangsúlyosabban kapjanak a szegény államok. És az újdelhi csúcs fontos döntést is hozott, amikor ezt meghallva a G20-csoportot kiegészítette az Afrika Unióval – 55 afrikai állam hangja is hallható lesz immár 2023 után a globális gazdaságpolitikai fórumon. 

Szergej Lavrov tehát pontosan érzékelte, 

Luiz Inacio Lula da Silva, a G20-csoport elnökségét 2024-ben átvevő Brazília elnöke Újdelhiben elmondta: a jelenkort a vagyonok óriási koncentrációja jellemzi, míg milliók éheznek, a nemzetközi szervezetek régimódi struktúráik miatt képtelenek hatékonyan cselekedni, ezért változásra van szükség.

A „globális Dél” tehát itt van, és készen áll a világrend-torta újraszeletelésére. A blokk vezetéséért azonban még zajlanak a pozícióharcok: Oroszország régóta használja a kifejezést, az orosz stratégiai célokat is ezzel a fedőszóval takargatva; Kína természetes vezetőnek látszik óriási gazdasági és politikai súlyánál fogva; India is bejelentkezett a szerepre, magát „globális Dél hangjának” nevezve; a BRICS-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika) szintén rendszeresen a „globális Dél agendájának” képviselőjeként aposztrofálják magukat. Akárhogy is alakul majd a vezetése, a blokk egy megkerülhetetlen nagyhatalmi erőközpont lett, amely jelenlétével, összefogásával, ambícióival és formálódó stratégiájával egyre nyilvánvalóbban az amerikai dominanciájú, egypólusú világrend megváltoztatására tör.

Nyitókép: Joe Biden amerikai elnök hátat fordít Szergej Lavrov orosz külügyminiszternek az újdelhi G20-csúcstalálkozón 2023. szeptember 9-én   (forrás: Ludovic MARIN / POOL / AFP)