Brüsszel mostanra csak a kicseszésre játszik

2023. július 20. 11:18

Velünk immáron tényleg csak kicseszésre játszik az Európai Unió. Várjunk, indítok eggyel távolabbról.

2023. július 20. 11:18
null
Trombitás Kristóf
Trombitás Kristóf
PestiSrácok

„Velünk immáron tényleg csak kicseszésre játszik az Európai Unió. Várjunk, indítok eggyel távolabbról. Mondjuk, 2022. áprilisától. Ez volt ugyanis az az időpont, amikor Brüsszel minden reményét, vágyálmát és egyebeket feladott arra nézvést, hogy belátható időn belül elérhetik azt az egyszerűen leírható, de általuk megvalósíthatatlan célt, hogy ne Orbán Viktornak hívják Magyarország miniszterelnökét. 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben három különféle módon próbálkozott a baloldal, hogy ebben segítsék Brüsszelt, de minden egyes alkalommal rosszabbul szerepeltek, mint annak előtte. Ráadásul a valaha volt legnagyobb vereségükhöz pont az vezetett el, ami papíron egész kecsegtető ötletnek tűnhetett: 1 az 1-ben a Fidesz-KDNP ellen, aztán hajrá. Csak hát fényesen kiderült egy éjszaka alatt, hogy bár a matematika az univerzum egyetlen olyan nyelve, ami mindenhol érvényes, de a politikában 2 meg 2 mégis lehet 1. Az pedig teljesen zárójeles, de számunkra érdekes gondolat, hogy végérvényesen az összefogás markába a 2019-es önkormányzati választások vezényelték a balosokat, ahol valami oknál fogva az az érdekes közösségi pszichózis alakult ki bennük, hogy azt a választást megnyerték. Nem igazán érdekelte őket, hogy országszerte még rosszabbat is futottak, mint 2018-ban, a valóban beérkező egyéni címek mindenkit elvakítottak. Ha csak ennyi pozitívumot hozott számunkra 2019, már megérte. És minekutána Brüsszelben realizálódott, hogy ettől a balos politikai garnitúrától semmit sem várhatnak, még akkor sem, ha külföldről több milliárd forintot beléjük öntenek, új mezőre lépett. A konkrét, leplezetlen kicseszések földjére.

Nézzék, az úgynevezett puhább nyomásgyakorlás az előző évtizedben szerintem kizárólag annak volt köszönhető, hogy ott kint elhitték – vélhetően a magyarországi spiclik vágyorientált beszámolói alapján -, hogy itt tényleg protesthangulat uralkodik, valójában is nyerhet az ellenzék. 2014-ben talán még vállat vontak, van ilyen, 2018-ban már nagyon ráncolták szemöldöküket, hogy újabb kamut vettek be, de 2022-re érkeztünk el odáig, hogy a gazdik egyszerűen ráborították az asztalt a beosztottakra. Mármint nem úgy, hogy dobták is őket, idehaza ez jutott nekik, ezzel kell gazdálkodniuk, de sokkal világosabb kommunikációra álltak át: ha nektek nem megy, majd megoldjuk mi. Ennek és véleményem szerint csakis ennek köszönhető, hogy a mi pénzünket, tehát nem könyöradományt, nem extra juttatást, nem irgalmas szamaritánusként nekünk sajnálatból szándékozni adott, hanem a magyar embereknek jogosan járó összeget még mindig nem adták oda. Hogy minden egyes alkalommal, amikor a magyar küldöttség véres verítékkel elér valamit a brüsszeli tárgyalóasztaloknál, akkor másnapra, mint valami gimis bully, aki kiveri a kezedből a tollat, majd megkérdezi, miért ejtetted le, kerek szemekkel, sajnálkozva megváltoztatják a játékszabályokat.”

Nyitókép: Thierry Monasse / Anadolu Agency / AFP

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Verdbenekhy
2023. július 21. 11:17
Orbán Magyarországával az EB. pontosan úgy jár el, ahogy az kijár a sakktáblát felborogató, szabályokat semmibevevő, mások véleményét és szempontjait ignoráló, értelmes párbeszédre, vagy együttműködésre nem hajlandó "belső ellenséggel" szokás, minden közösségben! Igen, eleinte évekig csak néztek értetlenül, mert hasonlóra addig nem volt precedens, de lassan kialakul a teljes kiközösítés módszertana! Megjövendölöm: amíg Orbán marad Magyarország abszolutista uralkodója, addig az uniótól egyetlen huncut vasat sem kaphat a továbbiakban! Nekünk pedig nem marad más, mint levonni a konzekvenciákat és - esetleg - cselekedni, amíg nem késő...!
bagira002
2023. július 21. 04:34
Brüsszel hármas játékot játszik , mind három esetben a haszonért ..... Egyik megjátssza a humánus gondoskodó befogadó jogállami emberi jogokat , közben lmbtq erkölcsromboló törvényeket sárba tipró uralkodó szerepet tölt be ,...... másik gond nélkül amerikai érdekek kiszolgálója háborúpárti támogatja fegyverrel az eus országok pénzéből sok ezer embert ezzel legyilkoltatnak . Európát csődbe összeomlásba pusztulásba sodorták . ..... Harmadik dolog korruptak Magyarország pénzét ellopták , euból bőröndszámra hordják ki a pénzt. ..... Már negyedik gyanúsítottról adnak hírt.... Nem lehetetlen már 1989 előtt gyakorlat volt a korrupció eu csatlakozás után derült ki Európát veszélybe sodorták bukott kommunistákkal egyesültek .
szarvas-2
2023. július 20. 20:35
A hazai magyarellenes gyűlöletzsidainkn által tuningolt usai deep state zsidó "irányitók" ezt (!) várják el az Eut vasmarokkal dirigáló "kápoiktol"-akik teljesitenek is-nekik. Sajnos-ez a helyzet-csak nyiltan nem kimondható a világsajtóbéli(!) zsidódiktatúra miatt.
SzG_mandi
2023. július 20. 18:21
És még mindig miért beszélünk, és beszélünk, és beszélünk erről? Ha a kilépést elindítottuk volna, már legalább a valóban fontos prioritásokra lehetne erőt, energiát "pazarolni", nem az újabb és újabb EU megfelelésre -teljesen feleslegesen. Navracsics et. is mehetne más fontos munkakörbe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!