Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Marat Gabidullin egykori harcostársairól általánosságban úgy ír, mint „jó ügyért harcoló, rendes emberekről”.

Marat Gabidullin, aki öt éven keresztül volt a Jevgenyij Prigozsin vezette Wagner-zsoldoscsoport tagja, könyvben rántotta le a leplet a hadsereget övező titkokról – írta meg cikkében az Portfólió. A Kreml a mai napig tagadja, hogy bármi közük lenne a zsoldoscsoporthoz, a közelmúltban pedig többször is ellentét alakult ki Vlagyimir Putyin orosz elnök és Prigozsin között.
Gabidullin, – aki 2015-ben csatlakozott a Wagner-csoporthoz, melynek egészen 2019-ig volt tagja – elmondta: a zsoldossereg számára az elsődleges motiváció mindig a pénz. A könyvben Marat leírja, hogy az idők során egyre inkább zavarni kezdte, hogy a Wagner csak titokban működhet, kitüntetéseiket is titokban kapják meg, és a halottaik hozzátartozói nem kaphatnak segítséget az orosz államtól, amely nem ismeri el létezésüket.

Marat erkölcsi ellenérzései akkor törtek elő igazán, mikor a szíriai al-Tabyah olajfinomító megrohamozása után Oroszország külügyi szóvivője letagadta, hogy részt vettek volna orosz fegyveresek az akcióban,
„Ezt a hazugságot képtelen vagyok megbocsátani. Ilyesmitől felfordul a gyomrom. Egy ország nem tagadhatja meg a szolidaritást az övéivel” – írta könyvében az eset kapcsán.
Marat alapvetően morális alapon is azonosulni tudott a Wagner-csoport tevékenységével. Az Iszlám Állam elleni harcot például kifejezetten helyesnek ítélte meg. Társairól és a Wagner harcosairól általánosságban úgy ír,
Magáról az orosz–ukrán konfliktusról nem sokat ír a könyvében, ugyanis testvérháborúként hivatkozik a fegyveres konfliktusra, melyet mélyen elítél, és teljesen értelmetlennek tart.
Nyitókép: pillanatkép a Wagner-csoport egy videójából