Az európai klímapolitikát nem Németország köré kellene szervezni

„(…)

Foglalkoztat bennünket, európaiakat az a kérdés, hogy Berlinnek kell-e inspirálnia az Európai Unió klímaátállását. S valóban, Németország Energiewende névre keresztelt klímaátállása valóban kimunkált stratégia, amelynek következtében a tiszta forrásokból származó energia termelése felgyorsult. A német Energiewende egyes elemei csodálatra méltóak, tekintettel az olyan, mindenki számára kihívást jelentő jelenségek miatt, mint a globális felmelegedés, vagy a tengerszint emelkedése.

Csakhogy alappal bizonytalanodhat el az a kormány általános irányválasztásával kapcsolatban, aki az ország valódi előrehaladásának és új céljainak mélyebb tanulmányozásába kezd. A fosszilis energiaforrások még mindig Németország elsődleges energiaellátásának (…) 75 százalékát teszik ki. Minden stratégia és közvetlen támogatás ellenére a megújuló energia aránya Németország energiamixében kevesebb mint 20 százalékot tesz ki. Sokakat meglephet, hogy Litvánia, Észtország, Lettország, Portugália és Horvátország jobban teljesít Németországnál ezen a téren.

Jelenleg a német háztartások és a német ipar szereplői fizetik a legtöbb pénzt az elektromos áramért az Európai Unióban. A megújuló energia után fizetendő „zöld prémium” valójában azt jelenti, hogy a német családok több száz eurónyi extra kiadással számolnak évente. 

(…)

Brüsszelt is befolyásolja mindaz, amit a németek a klímáról vallanak, s ez a hosszútávú politikákban is megmutatkozik. Több pénzt, több ambíciót, több áldozatot követelnek – az pedig lényegtelen, hogy mindez milyen végkimenetellel, szándékon kívüli eredményekkel járhat majd. Az EU alig volt képes teljesíteni az üvegházhatású gázkibocsátás csökkentésére 2020-ig előírt célokat, s már meg is vannak a 2030-as célkitűzések, amelyeket majdhogynem lehetetlen elérni.

(…)

A dolgok úgy állnak, hogy az európaiak aligha képesek lépést tartani az egyre növekvő energiaárakkal, miközben a vállalkozásokat és az ipart az újabbnál újabb klímaszabályok, célok és kilátásba helyezett tiltások nyomása alá helyezik. Aggasztó, hogy nagyjából 35 millió európai ember él jelenleg energiaszegénységben.

Az uniós tagállamoknak nem szabadnak megengedniük, hogy Németország dominálja az Európai Unió klímapolitikáját. (…) Végtére is az Európai Unió alig felel a Föld üvegházgáz-kibocsátásának 7 százalékáért. Az európai politikaalkotóknak tudatosítaniuk kellene, hogy a világraszóló jóemberkedés könnyen kijavíthatatlan károkat okozhat saját házuk táján. Úgy kellene fokozatosan kivezetnünk a fosszilis energiahordozókat, hogy közben nem áldozzuk fel az energiabiztonságunkat.

(…)

Egyszerűen nem lehet központosított tervezés útján újraalkotni Európa iparát, gazdálkodását és fuvarozási szektorait. A szakpolitikai megoldások közül több visszafordíthatatlan – az pedig igencsak pusztító hatással bírna, ha a fontos döntéseket kizárólag a klímaválság által előidézett lelkiismeret-furdalás, s nem pedig a gazdasági realitás, illetve az európai polgárok általános jóléte motiválná.”