Rasszizmus és toxikus munkakörnyezet jellemzi az Amnesty International belső működését

Toxikus munkakörnyezet és rasszizmus – általában nem ez szokott az emberek eszébe jutni, ha az Amnesty International kerül szóba. A neves emberi jogi nem kormányzati szervezet (NGO) belső dokumentumai mégis azt vetítik előre, hogy a szervezet nem egészen azon értékek jegyében szervezi a belső munkát, mint amelyek mentén rendszerint kormányzatokat igyekeznek hitelteleníteni a nemzetközi közvélemény szemében.

A rendszerszintű problémákat feltáró dokumentumok eredetileg belső felhasználásra készültek, azokról a széles közvélemény számára például a The Guardian - a rendszerszintű rasszizmusról itt, a toxikus munkakörnyezetről pedig itt - tudósított.

Ezzel a fejleménnyel a közvélemény igen szélsőséges önellentmondással szembesülhet.

például az olyan mértékadónak szánt, de mindenképpen jelentős horderejű jelentésekhez, mint amilyen az Európai Bizottság jogállamisági jelentései is. Magyarország esetében tavaly az Amnesty International első helyen szerepelt azon a listán, amely azokat a nem kormányzati szervezeteket, tanácsadó testületeket vonultatta fel, amelyek a magyar helyzetről a Bizottság számára tájékoztatást adtak.

Ezzel kapcsolatban természetesen felmerülhet a kérdés, hogy mennyiben tekinthető hitelesnek egy olyan (nem választott) szervezet állásfoglalása a jogállamiság kapcsán, amelyen belül olyan rendszerszintű problémák azonosíthatók, mint amelyek alább is olvashatók.

A rasszizmus valamennyi formája azonosítható

Egy tavalyi, sajtókommunikációra egyáltalán nem szánt belső dokumentum szerint a magára a globális emberi jogvédelem úttörőjeként tekintő Amnesty International szervezetén belül intézményes rasszizmus uralkodik. A nem kormányzati szerv (NGO) eredetileg „magáncélú és bizalmas” (’private and confidential’) tartalmú elemzése egy a szervezet dolgozóinak szánt belső e-mail ismertetésével indul. 

Noha a tanulmány szerzői kiemelik, hogy az e-mail egészében olvasandó és értelmezendő, a levelezésben félreérthetetlenül áll többek között az, hogy a szervezeten belül

Az e-mail küldője ezen felül hosszasan tárgyalja, hogy mindez annak tükrében visszás, hogy a szervezet dolgozóit elvileg épp a rasszizmus elleni harc melletti elköteleződésnek kellene összekovácsolnia.

A következő idézet már nem az e-mailből, hanem a tanulmányból származik. A dolgozók egy csoportjának a tagja állítja, hogy úgy érzi, hogy

Ugyan a jelentés fókuszában ennek megfelelően az Amnesty Internationalen belüli rasszizmus állt, ezen felül a szervezeten belül jól azonosítható a meghatározott vallás(ok)hoz való tartozás alapján történő negatív diszkrimináció is.

Hogy a tanulmány szerzői mit tekintenek rasszizmusnak, azt rögtön az elemzés elején definiálják is. Ennek megfelelően különbséget tesznek „nyílt” és „szisztematikus” rasszizmus és rasszista alapú mikroagresszió között is. 

A nyílt rasszizmus nem szükséges részletezni, az mindenki számára jól azonosítható jelenség. Az utóbbi két kategória azonban alattomosabb, ugyanis ezek esetében olyan gesztusokról, cselekedetekről, megnyilvánulásokról beszélünk, amelyek összességében eredményeznek faji (vallási, szexuális, stb.) alapú hátrányos megkülönböztetést.

„Négerek” és „pakik” a hierarchia alján

A tanulmány szerzői úgy találták, hogy a rasszizmus valamennyi formája azonosítható az Amnesty Internationalen belül. Vagyis – áll a tanulmányban – a lappangó rasszizmus intézményesült, rendszerszintű formái mellett bizonyos dolgozókat vagy munkájukat többször is illették olyan kifejezésekkel, mint az „N betűs” vagy a „P betűs” szó. Nincs másról szó, mint hogy a szenior dolgozók a fekete bőrű embereket többször is a „néger” és e kifejezés egyéb szalonképtelen formáival illették, a „P betűs” szó pedig pakit takar, az érintett pakisztáni hovatartozására tekintettel.

A négerezés és a pakizás egyébként sem illendő (s különösen visszásnak tűnik a politikai korrektség zászlóshajóján), de

A Black Lives Matter apropóján készült tanulmány szerkesztői az egészhez kontextust is adnak. Szerintük a fentiek épp a BLM-mozgalom narratíváját erősítik. Az Amnesty International székhelye ugyanis az elnyomó gyarmati múlttal rendelkező Nagy Britannia fővárosában, Londonban található, továbbá a szervezet munkatársai is jellemzően fehérek lakta területeken dolgoznak.

Toxikus munkakörnyezet

Az emberi jogi NGO-n belül további problémákat is azonosítottak. Egy korábbi, 2019-ben publikált tanulmányban leírják, hogy bár „az Amnesty International hírnevét és megbecsülését a szervezet által kifejtett munka alapozza meg, a szervezeten belül valójában igen nehéz munkát végezni.”

A szerzők ebben az esetben a toxikus munkakörnyezetre gondolnak. A toxikus munkakörnyezet alatt például a helytelen adatkezelést, a bizalmas információk feletti hanyag rendelkezést jelenti. Jelenti továbbá azt is, hogy az NGO-n belül a fentiekben részletezett diszkrimináció feltárása is alul működik, amely hátrányt okoz a dolgozók számára.

Ennek oka, hogy

a menedzseri pozíciókban lévő döntéshozók ugyanis sok esetben figyelmen kívül hagyják a dolgozók sérelmeit. Vagyis, ahogy áll a tanulmányban „a dolgozóknak és a szervezetfejlesztőknek (OD) nincs hatalmuk arra, hogy érvényt szerezzenek a megfelelő felelősségre vonási mechanizmusoknak.”

Fotó: Alain Pitton / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Dobozi Gergely