Szijjártó: Az Osztrák Néppárt „nagyon racionális” volt az EPP-n belül a Fideszről kialakult vitában

2020. február 12. 13:35

A miniszter szerint az ÖVP politikusai „józan észen alapuló” módon viselkedtek Magyarországgal szemben, bár „a szavazásnál ez nem mindig volt érzékelhető”.

2020. február 12. 13:35

Az Osztrák Néppárt (ÖVP) „nagyon racionális” volt az Európai Néppárton (EPP) belül kialakult, a Fidesszel kapcsolatos vitában – vélekedett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az APA osztrák hírügynökségnek adott interjúban, amely szerdán jelent meg. A miniszter szerint az ÖVP politikusai „józan észen alapuló” módon viselkedtek Magyarországgal szemben, bár „a szavazásnál ez nem mindig volt érzékelhető”. Az EPP, így az ÖVP tagjainak többsége ugyanis megszavazta a 7-es cikkely szerinti eljárás megindítását Magyarországgal szemben.

Szijjártó Péter „közeli jó barátjának” nevezte Sebastian Kurz osztrák kancellárt. Emlékeztetett arra, hogy a baráti kapcsolat akkor alakult ki közöttük, amikor ők ketten voltak Európa legfiatalabb külügyminiszterei. Egyetértettek az Európa jövőjét érintő kérdésekben, és kölcsönösen támogatták egymást – emelte ki. A miniszter elmondta, hogy az Európai Néppárt a magyar vezetés szerint az utóbbi években „jelentősen balra tolódott”. Emlékeztetett arra, hogy 2019 márciusában a Fidesz – az ellene felhozott, az európai uniós alapjogok megsértésével kapcsolatos vádak kivizsgálásának idejére – önként felfüggesztette EPP-tagsággal járó jogait a pártszövetségben. Hangsúlyozta: a Fidesz azt a politikát képviseli, amelyet az EPP-be való belépése idején a pártcsalád is képviselt.

A pártszövetség irányvonala ugyanakkor az Európai Parlamentben „a szociáldemokratákkal alkotott nagykoalíció hatására” időközben megváltozott – szögezte le, hozzáfűzve, hogy a Fidesz ezt nem tudja elfogadni. Arról is beszélt: bízik abban, hogy az Európai Néppárt visszatér majd a kereszténydemokrata értékekhez. Ellenkező esetben „a Fidesz megteszi a megfelelő lépéseket”. „Nem szeretnénk egy bevándorláspárti, az európai értékeket sárba tipró pártcsaládhoz tartozni” – tette hozzá. A Fidesz ugyanis nemzeti értékeken alapuló kereszténydemokrata irányvonalat képvisel, és egyben „Európa legsikeresebb pártja”, sikerét pedig az általa képviselt politikának köszönheti – vélte. Szijjártó Péter kitért a pártjával kapcsolatos, EPP-n belüli közelgő vitára is; „örömmel veszünk részt benne, ha lehetőséget kapunk rá” – mondta.

A külügyminiszter hétfőn Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tett látogatást Berlinben Angela Merkel kancellárnál és a német kereszténydemokara párt (CDU) elnökénél, Annegret Kramp-Karrenbauer védelmi miniszternél. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy Magyarország gazdasági és kereskedelmi kapcsolatai rendkívül szorosak Németországgal; a migrációs politikában ugyanakkor jelentősek a különbségek. „A keresztény európai kultúra megőrzése a legelső helyen kell, hogy legyen Európában; ehhez pedig a határainkat is meg kell védeni” – hangsúlyozta. Arról is beszélt: kudarcot vallott a közös európai migrációs politika kialakításának gondolata; „egyik nemzettől sem lehet elvenni a jogot, hogy maga dönthessen arról: kivel akar együtt élni, kit szeretne beengedni az országba”.

A 2021-27-es európai uniós keretköltségvetéssel kapcsolatos vitáról úgy vélekedett: a korábbi megállapodást lehetne alapul használni. Magyarország azt követeli, hogy a közép-európai országok gazdasági teljesítményét a következő pénzügyi keretben is ismerjék el , különösen azért, mivel ezek az országok az EU-n belül a legnagyobb gazdasági növekedést érik el. Magyarország és Ausztria kapcsolatáról a miniszter úgy vélte: Ausztria fontos szövetséges, „jó barát”, a harmadik legnagyobb befektető és a második legnagyobb kereskedelmi partner. A migráció kérdésében hasonló a megközelítés annak ellenére, hogy vannak véleménykülönbségek, egyebek mellett az osztrák határellenőrzés kérdésében – tette hozzá. „Az a legfontosabb, hogy kölcsönösen tiszteletben tartsuk egymás nézeteit” – szögezte le Szijjártó Péter.

(MTI)

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tolan
2020. február 12. 20:11
Szijjártó 1990 óta a legjobb és külföld által a leginkább elismert magyar külügyminiszter....
Vakfolt
2020. február 12. 15:40
"Szijjártó Péter közeli jó barátjának nevezte Sebastian Kurz osztrák kancellárt." Olyan nagyon ne szeressed, hiszen Soros haverja, a ceu ügyében is villámgyorsan behajolt..
balbako_
2020. február 12. 15:21
Ne higgy magyar a németnek, akárhogyan hitegetnek. (Több évszázados magyar bölcsesség)
makám
2020. február 12. 15:05
"Ausztria fontos szövetséges, "jó barát" akinek ilyen barátai vannak nem kell ellenség..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!