Nem adják ki Svédországnak a Wikileaks-alapítót

2019. június 03. 20:34

A bíróság szerint Julian Assange-t az Egyesült Királyságban kell kihallgatni.

2019. június 03. 20:34

Az Egyesült Királyságban kell kihallgatni a nemi erőszak vádjával kapcsolatban Julian Assange-ot, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítóját, nem kell kiadni Svédországnak – mondta ki a svédországi Uppsala körzeti bíróságának hétfői határozata, amely ezzel elutasította a svéd ügyészség korábbi kezdeményezését, hogy a bíróság rendelje el Assange őrizetbe vételét.

Eva-Marie Persson svéd főügyészhelyettes leszögezte: az uppsalai bíróság ítélete nem jelenti azt, hogy a váddal kapcsolatos előzetes vizsgálatot leállítják, csupán egyelőre nem kérik Assange kiadatását. Hozzátette, a főügyészség még nem döntött a hétfői ítélet megfellebbezésével kapcsolatban.

A főügyész-helyettes az ítélet után bejelentette, hogy európai nyomozási határozatot ad ki Assange ellen azért, hogy Londonban kihallgathassák a férfit, arról azonban nem beszélt, mikor szeretnének erre sort keríteni.

Assange svédországi ügyvédje, Per E. Samuelsson szerint kliense üdvözölte az uppsalai bíróság döntését.

Julian Assange hét éven át élt Ecuador nagykövetségén Londonban, ahova a brit igazságszolgáltatás elől menekült, hogy ne adhassák ki Svédországnak. Assange nem a svéd vádaktól tart igazán, hanem attól, hogy kiadják az Egyesült Államoknak, ahol a szexuális visszaéléseknél sokkal súlyosabb büntetési tétellel fenyegetett bűncselekményekkel, a többi között titkos adatok törvénytelen megszerzésével és államtitoksértéssel vádolják. Assange-t azt követően vették őrizetbe a brit hatóságok áprilisban, hogy Ecuador végül megvonta tőle a menedéket, majd azért ítélték el, mert nem jelent meg a bíróságon, és 50 hét letöltendő szabadságvesztésre ítélték.

Az Egyesült Államok azért kéri az ausztrál internetes aktivista kiadását, mert a hatóságok szerint összejátszott a hadsereg hírszerzési elemzőjeként dolgozó Bradley Manninggel, és a Wikileaks így jutott hozzá több százezer diplomáciai távirathoz, amelyekből az afganisztáni és iraki háború részletei derültek ki.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Coccothraustes
2019. június 03. 23:16
"összejátszott a hadsereg hírszerzési elemzőjeként dolgozó Bradley Manninggel," Azóta Chelsea Manningnek hívják, és nő.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!