Itt egy újabb közvélemény-kutatás: nyílik az olló Orbán és Magyar között (grafikon)

Az abszolút többség szerint egyértelmű, kire nem szabad bízni Magyarország vezetését.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) keddi pártkongresszusán újra a párt elnökévé választotta Angela Merkelt két évre. A jelenlegi német kancellár tizenhat éve vezeti a kereszténydemokratákat. Merkel a korábbiakhoz képest rosszabbul szerepelt, de így is megszerezte a szavazatok közel kilencven százalékát.
Újabb két évre a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökévé választotta Angela Merkelt kedden a párt Essenben tanácskozó kongresszusa. Merkelt a küldöttek 89,5 százaléka támogatta. Ez pártelnöki pályafutásának második leggyengébb eredménye.
A pártot 2000 óta vezető politikust kilencedik alkalommal választották meg elnöknek, rendre egyedüli jelöltként, a legjobb eredményt 2012-ben érte el, amikor a szavazatok 97,9 százalékát szerezte meg, a leggyengébben pedig 2004-ben szerepelt, amikor a küldöttek 88,4 százaléka támogatta.

Angela Merkel hétfő este egy televíziós interjúban arra a kérdésre, hogy a küldöttek a menekültválság körüli viták, feszültségek után milyen választási eredménnyel erősíthetik meg tisztségében, azt mondta, hogy „őszinte eredményre” számít.
(MTI)