Netanjahu Orbánnal ellentétben nem tud egységet teremteni a jobboldalon – Ofir Haivry a Mandinernek

Izrael egy állandó fenyegetettségben élő állam – ilyen adottsággal látszólag életbevágó lenne, hogy minden időben stabil, erős kormánya legyen, mégis, szinte minden évben előrehozott választásokat rendeznek. Hogy lehet, hogy buknak a kormányok, még sincs soha kormányzási válság?

Azt hiszem, hogy önnek igaza is van, de egyúttal téved is. Azt jól látja, hogy az izraeli kormányzati rendszer nagyon stabil, ami részben abból adódik, hogy

Például az iráni fenyegetés, a terrorizmus problémája vagy a gazdasági kérdések terén széles konszenzus van, a jobbközép többségi álláspontot osztja a baloldal is. Igazából két nagy kérdésben különböző a pártok hozzáállása: az egyik a palesztin kérdés, konkrétan annak teoretikus eldöntése, hogy ha lenne egy tárgyalóképes egységes palesztin álláspont – nincs, mert a Fatah és a Hamasz nem tud megegyezni –, akkor mi lenne a helyes hivatalos izraeli hozzáállás a tárgyalásokhoz. A másik kérdés pedig a Netanjahu-faktor: mi a pártok viszonya a volt miniszterelnökhöz.

Stabil tehát a rendszer, de van probléma is: a mindenkori kormányok a parlamenti többség elvesztésének állandó fenyegetésében nem tudnak hosszútávra tervezni.

Ez így is működik, de mégsem tervezhető a jövő. Ugyanakkor érdekes módon mégis hatékonyan tud működni egy gyenge többségű kormány is; a koronavírus-járványt is jól kezelte például a kabinet.

A 2020-as választást követően a Likud egységkormányt alakított a baloldali Kék-fehér párttal, tavaly pedig a Yamina tette ugyanezt a liberális Yesh Atid párttal. Nem természetes szövetségesek kormányoznak együtt, és mintha a pártok törzsszavazói ezt nem kedvelnék.

Az elmúlt négy-öt parlamenti választáson a szavazói bázisok nagyon statikusnak bizonyultak. A Likud szövetséget kötött a Kék-fehérekkel, de egy évvel rá Netanjahu felrúgta a megállapodást, lett egy előrehozott választás, de a Likud szavazói ugyanolyan támogatást adtak neki, mint korábban. Tehát nem is a törzsszavazói bázisok preferenciáival van a baj, hanem az izraeli választási rendszerrel: túlságosan proporcionális, arányos a rendszer. A vegyes rendszerben győztes-kompenzáció van, vagyis ha valakinek 50 százalékos támogatottsága van, az a gyakorlatban 60 százalékos parlamenti többséget is jelenthet. Az izraeli rendszerben nem – a lakosság sok pártra voksol, így

Ráadásul több jobboldali párt van, így a jobboldali szavazók voksai sem adódnak össze automatikusan.

Így van. Ha a jobboldali pártok azt mondanák, hogy a győzelem érdekében mind támogatjuk Netanjahut, akkor működne. Ha egy nagy jobboldali gyűjtőpárt lenne, az nyerő helyzet lenne, de több, széttartó párt van, politikai megosztottság van, illetve ebben a választási rendszerben egy tucat esélyes párttal nagyon nehéz kényelmes többséget szereznie bármilyen választási szövetségnek. 

Ofir Haivry

A felmérések mit mutatnak? Melyik választási szövetségnek van esélye megnyerni a november elsején esedékes választást?

A felmérések azt mutatják, hogy

– fej fej mellett haladnak. A 120 tagú Kneszetben 60+1 szavazat kell a többségi kormányzáshoz, a felmérések ezen hibahatáron belül mérik a nagy riválisokat. Ha bármelyik szövetség 61 vagy 62 mandátumot szerez, megint nagyon nehéz lesz kormányoznia, mert egy vagy két képviselő megsértődése, egy adott kérdésben elfoglalt különböző álláspontja elég lesz ahhoz, hogy ne tudjon a koalíció jogszabályokat elfogadni a törvényhozásban.

Vagyis: adott esetben jövőre megint választások lehetnek Izraelben?

Nem feltétlenül, mert a politikusok pontosan tudják, hogy a választói bázisok megmerevedtek, és egy újabb voksolás sem kecsegtet ennél jobb eredménnyel, vagyis ehelyett inkább egy szélesebb koalíció, egy egységkormány kialakítása felé terelődnek a pártok törekvései. Én úgy vélem, hogy egy újabb Likud és Kék-fehér koalíció lesz. A probléma viszont az, hogy két évvel ezelőtt Netahjahu átverte a kék-fehérek vezérét, Beni Gancot, ezért

Nehéz lesz egyezségre jutni, Netanjahu egy nagyon megosztó figura az izraeli politikai életben: vagy szeretik, vagy utálják. Sok jobboldali párt van, de Netanjahu elutasítása miatt nem tudnak megegyezni.

Néhány évvel ezelőtt Naftali Bennett tűnt fel, mint a jobboldal következő üdvöskéje, mint aki a következő Netanjahu lehet. De ő a nyáron bejelentette, hogy visszavonul. Mi történt vele?

Sok politikus úgy jut fel a csúcsra, hogy végigjárja a politikai ranglétrát. De vannak olyanok is, akik egyszer csak betörnek a csúcsra a semmiből, mint Amerikában Donald Trump. Naftali Bennett eredetileg a Likud vezére akart lenni Netanjahu után, de Netanjahu kemény figura, és egy dologban nagyon jó: minden riválisát kicsinálja a jobboldalon. Így Bennett egy önálló pártot alakított, azzal tudott kitörni.

De mégsem tudott igazán naggyá nőni a jobboldalon, sem ő, sem a pártja.

Ez így van.

Pártja, a Yamina csak hét mandátumot szerzett tavaly, de mégis miniszterelnök tudott lenni, mert koalíciót kötött Yair Lapid pártjával, és megegyeztek, hogy a ciklus felénél váltják egymást a kormányfői poszton. A Yamina azonban kis párt maradt, így Bennett sem tudott fajsúlyos politikussá válni. Most visszavonult, de nem biztos, hogy ez a vége – esetleg megvárja, míg Netanjahu az életkora miatt végleg visszavonul, és akkor újra előlép.

Ofir Haivry beszél a Danube Institute október 17-i konferenciáján Budapesten

Visszatérhet Benjamin Netanjahu a kormányfői posztra?

Netanjahu 73 éves. Persze, ebből lehet még sok év kormányzás, de azért nem fiatal már. A másik probléma, hogy nagyon sok ellenséget szerzett már a jobboldalon. Itt, Magyarországon Orbán Viktor képes volt egységet teremteni a jobboldalon, ő a jobboldal megkérdőjelezhetetlen vezetője, de Netanjahu nem az, neki ez nem sikerült, van több jobboldali párt, amely nem akar vele együttműködni. És van még egy harmadik probléma is: Netanjahu hosszú éveket töltött a kormányfői székben,

És nem is árulja el, mert kampány van, amelyben hibázni lehet, és ha konkrétumot mond, kockáztatja, hogy elijeszt azzal egy potenciális szövetségest, amellyel a választások után kellene majd leülnie a koalícióról egyezkedni. Így aztán senki sem mond semmit a kampányban, Netanjahu is csak azt, hogy neki van a legtöbb kormányzati tapasztalata. De így nem lehet támogatást szerezni, még a saját támogatói sem tudják, mit akar kormányon.

A régióról, a közel-keleti helyzetről is ejtsünk néhány szót: Trump idején az Egyesült Államok áthelyezte nagykövetségét Jeruzsálembe, a zsidó telepek is épülhettek, és megköttettek az Ábrahám-megállapodások több korábban ellenséges állammal. Ez utóbbi jó alap lehet egy jövőbeli regionális kiegyezéshez?

Nem, mert a régió szinte minden állama recseg-ropog. Vagy a polgárháború, vagy az államcsőd szélén táncolnak. Szudán, Egyiptom, Algéria, illetve Szíria, Jemen, Líbia. A kis lakosságú arab országok bevételei főleg az olajszektorból származnak –

Szaúd-Arábia nem írt alá Izraellel, de az iráni fenyegetés miatt ő is támogató partner. A fenyegetés látványos: Irak mára Irán szatellitállamává vált, Szíriát szétverte a polgárháború, Libanon szét van csúszva, Egyiptom egy diszfunkcionális állam. A palesztin ügyről pedig nem volt szó ebben az egyezségben, nem ez volt az indíték.

Ez eléggé frusztrálja is a palesztinokat.

Ez így van, de ők meg megosztottak, két kormányzó pártjuk van, a Fatah és a Hamasz. Abu Mazent (Mahmúd Abbász elnököt) hosszú évekkel ezelőtt választották meg, azóta nem rendeztek egységes választást, a demokráciát nem tudják megszilárdítani, sőt, a frakciók emberei konkrétan egymást vadásszák. Mindkét palesztin kormányzat legitimációs deficittel küzd – ha Izrael az egyikkel elkezdené a tárgyalást, a másik megvétózná. Mindennek az lenne az előfeltétele, hogy legyen egy felhatalmazással bíró, szavahihető palesztin tárgyalófél, akivel le lehet ülni tárgyalni.

Irán: jó Izraelnek, ha a perzsa államban ilyen formában áll be egy zűrzavar, ahogy most a tüntetésekből látjuk?

Igen,

De egy dolgot fontos tudni: Izraelnek és Iránnak a múltban, 1979 előtt nem volt stratégiai konfliktusa, sőt, szövetségesek voltak az arab nacionalizmussal szemben. De most sem lenne érdekellentét köztük, ha nem ez a rezsim lenne hatalmon Iránban. Az iszlám köztársaság azonban az iszlám pallosának érzi magát, ki akarja terjeszteni befolyását az egész Közel-Keletre, Izrael pedig az első számú akadálya ennek a hegemonisztikus törekvésnek. Ez a fő oka a konfliktusnak. Irán a bevételeinek nagy részét nem a nép boldogulására, hanem a hadiiparára és más országokban tartott befolyási csoportjaira költi.

Az nem fenyeget, hogy ha a rezsim megérzi a bukásának esélyét, akkor a legdrasztikusabb eszközökhöz nyúl?

Az iráni rezsim sokkal instabilabb, mint aminek gondolnánk. Az iráni lakosság többsége nem szereti ezt a berendezkedést, az ellentétes népakarat miatt a teheráni hatalom gyenge – lehet, hogy 10 év múlva omlik össze, de az is lehet, hogy három hét múlva. Az iráni rezsim gyengébb, mint az orosz, és látjuk, hogy az erős orosz is hogyan szenved az ukrajnai háborúban. A teheráni rezsim Izrael ellen fűti az embereket, de az irániak többsége nem akar háborút, inkább azért dühös, mert a kormányuk a Hezbollahra költi a pénzeket, nem az iráni közjó elősegítésére.

Végül beszéljünk az izraeli-magyar kapcsolatokról: a Fidesz és a Likud az elmúlt években jó viszonyt alakítottak ki, az izraeliekkel való jó kapcsolat nagyban segített a magyar kormánynak megszabadulni a politikai ellenfelei által ráaggatott antiszemita stigmától. Így látja ön is?

Ez így van. De hadd kezdjem a saját tapasztalatommal.

végképp nem a kormányzati vagy a minisztériumi közegben. Az izraeliek számára furcsa, hogy Magyarországot ezzel támadják, miközben a francia városokban zsidókat támadnak meg fényes nappal. A francia zsidók az utcán sapkát vagy kalapot viselnek, hogy a kipát eltakarják a fejükön, nehogy baj legyen.

A budapesti utcán nem kell félnie egy zsidónak?

Nem. Nekem persze azért sem, mert rajtam nem feltétlenül látszik, hogy zsidó vagyok, de egy ortodox, külső öltözetében is felismerhető zsidónak sem kell tartania itt semmitől.

A trend is megfordult: az európai baloldal részben a palesztin szabadságtörekvések pártolása miatt Izraelt bírálja, soraiban megjelentek az antiszemita, anticionista nézetű közszereplők, míg a jobboldal a zsidó-keresztény hagyomány megőrzésének zászlaja alatt, a muszlim bevándorlás árnyékában hirtelen szövetségest talált a zsidó közösségekben.

Izraelnek az elmúlt 40 évben meglehetősen problematikus a kapcsolata Európával. Az utóbbi évtizedekben Amerika lett Izrael fő szövetségese, az európai országok távolságtartóak lettek a zsidó állammal szemben. Pedig rengeteg izraeli zsidó európai származású, kötődik felmenői származási országához, de sok rossz tapasztalatot szereztek az utóbbi időben.

– így lesz egy állami politika elutasításából antiszemita érzület.

A magyar zsidóság zöme történelmi okokból (holokauszt) a második világháború után a jobboldali pártok ellenében a baloldalra szavazott, és ez hosszú évtizedekig így is maradt. Ön is úgy látja, hogy az utóbbi időben a közös konzervatív értékek (hit, család, haza) mégis közelebb hozták a konzervatív pártokat és a zsidó közösségeket?

Igen. Ez látni Magyarországon és több európai országban is. Érdekes módon, az olasz zsidók többsége most Melonira szavazott, pedig ők is hagyományosan baloldali szavazók. És ez történik a svéd jobboldali pártokban is: mára Izrael-párti álláspontjuk lett. De Európában, az Európai Unióban e téren is az egységes uniós álláspont határolja be a tagállami külpolitika lehetőségeit, így az izraeliek abban reménykednek, hogy ez az uniós álláspont is változni fog, a jobboldali pártok hatására egyre inkább Izrael-párti lesz.

--

Fotó: Mátrai Dávid, Vaszkó Dávid