Járványlélektan

Egy olyan esemény részesei vagyunk, amely a történelemben egyáltalán nem számít rendkívülinek. Nekünk mégis felfoghatatlannak tűnik. Egész egyszerűen azért, mert ilyen még nem volt az életünkben. Tanultunk a nagy járványokról, de a távoli múlt részének képzeltük őket. Most viszont a történelem újra kilépett a tankönyvekből. Néhány hét leforgása alatt nyolcmillió embert fertőzött meg a rejtélyes kór, és majdnem félmillióan haltak bele a betegségbe, Európában is a kétszázezret közelíti az elhunytak száma. Ilyen kataklizmát a második világháború óta nem élt át az emberiség. És még nincs vége. A járvány továbbra is megállíthatatlanul terjed a világ más részein, a napi új fertőzöttek száma folyamatosan százezer felett van.

Az utóbbi hónapokat a vírus elleni küzdelem határozta meg, s amint a pécsi virológusok is felhívják a figyelmünket, a végső károk felmérésénél számításba kell majd venni a társadalmi hatásokat is. Nincs új a nap alatt. Ahogy ez a vírus is ugyanúgy terjed, mint a többi vírus évszázadok óta, úgy az általa kiváltott társadalmi reakciók is ugyanazok, mint több száz évvel ezelőtt.

A járványlélektan első fázisa a tagadás, amely arra irányul, hogy bagatellizálják, semmisnek titulálják a veszélyt. Ez évszázadokkal ezelőtt is így volt, és most is így van. Szerintem mindenkinek van olyan ismerőse, aki a járvány elején „Ugyan már, milyen vírus? Influenzában többen halnak meg évente!” fordulattal kezdte minden mondandóját. Közösségi médiatartalmak százai szóltak arról, hogy nincs itt semmi látnivaló, egyáltalán nem veszélyes ez a vírus.