Aki megőrzi az örök kéket

2020. június 18. 03:07

„Szeretnénk, hogy a kékfestéshez kötődő évszázados motívumok a mindennapokban is megjelenjenek a magyar viseletben” – vallja az Örökkék alapítója, Széki Gabriella.

2020. június 18. 03:07

Gacsályi Sára interjúja a Mandiner hetilapban.

Az 1700-as években pápai levélben említették először, 2018-ban a UNESCO a szellemi kulturális örökség részének választotta a kékfestést. Az időközben eltelt 250 évben nők és férfiak viseletében, háztartások kötelező kelméin – mint az abrosz vagy a kötény – köszönt vissza a speciális technika nyomán született gyönyörű minták sora. Ám a kékfestés nem csak múlt: ma is több festőműhely üzemel a Kárpát-medence területén, az utóbbi években pedig a „reformvonalak” is megjelentek. Természetesen megőrizve a lényeget: az örök kéket.

Széki Gabriella (balra) lányával, Judittal.<br>Fotó: Földházi Árpád
Széki Gabriella (balra) lányával, Judittal.
Fotó: Földházi Árpád

„Az Örökkék név rögtön beugrott, amikor a lányommal, Judittal arról beszélgettünk, hogyan lehetne valamiképpen feldolgozni, beleilleszteni a mai világba a hagyományos művészeti motívumokat. Ő akkoriban végzett formatervező mérnökként, ruhatervezőként, én pedig pályaváltáson gondolkodtam. Az ötlet, hogy a kékfestés technikájával a mai élethez igazodó mindennapi darabokat készítsünk, mindkettőnket megfogott – meséli Széki Gabriella a négy évvel ezelőtti kezdetekről. – Nem mertem rögtön Kovács Miklós bácsit megkeresni az én kis hülyeségemmel, hogy pólót szeretnék kékfestő eljárással színezni, így kerültünk kis keresgélés után a Skorutyák kékfestő-dinasztia bácsalmási műhelyébe, ahol Bakos Zoltán népi iparművész nyitott volt, kipróbálta, hogyan működik, amit kitaláltunk. Telefonon azt mondták, egészen borzasztó, de amikor megláttuk, mi lett az anyagból, odavoltunk érte. Pont olyat szerettünk volna: valamit, ami nem tökéletes, de élő és igazi.”

Az igazi feladat azonban csak ekkor következett: minta nélkül nem lehetett dolgozni, ugyanis „a kékfestő lelke a minta”. Gabriella és Judit saját motívumokat szeretett volna, ám ehhez először kutatási engedélyt kellett szerezniük, majd a pápai Kékfestő Múzeumban és a mezőkövesdi Matyó Múzeumban keresgéltek, végül egy fafaragó segítségével műtárgymásolatot készítettek.

„Egy póló anyagát három napig készítjük, ezután jön a szabás, a varrás és a többi. Éppen emiatt ez a technika alkalmatlan a tömeggyártásra, de nem is az a célunk. Inkább azt szeretnénk, hogy az évszázados motívumok ma is megjelenjenek, éljenek a magyar viseletben, az utcán legyenek mindennap” – osztja meg a márka alapítója.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!