Dévényi: Dobrev Klára egészen elfogadható figura, csak egy baja van, hogy Gyurcsány Ferenc a férje

2023. március 26. 15:24
A Petőfi Zenei Tanács visszahozza az „aczéli TTT” időszakát? Vajon jobb lenne egy „Árnyék Petőfi Zenei Tanácsot” is létrehozni? Erős szóváltás volt az ÖT-ben.

Újfent megnéztük az ATV ÖT című közéleti műsorát, ahol ezúttal is volt miből csemegézni. Szó esett Putyinról, Dobrev Klára londoni útjáról, a Parlament konyhájának árairól, illetve a frissen megalakult Petőfi Zenei Tanácsról is.

Czeglédi Zoltán szerint „az előválasztás egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy naponta kellett mindenkinek eltakarnia a szemét és befognia a fülét, aki meglátta vagy meghallotta Márki-Zay Pétert. Iszonyatosan komolytalan dolgokat csinált, (...) és nagyon sokat rongált az ellenzék helyzetén.” Czeglédi szerint ennek az antitézisét próbálja megépíteni a DK, amihez megvan a története is, „hiszen az előválasztáson az egyébként mindenki által kompetensnek gondolt Dobrev Klárát győzték le azzal, hogy inkább jöjjenek a kiábrándult fideszeseket megszólítani képes jobboldaliak által támogatott Márki-Zayok”.

Mindennek fényében Czeglédi kijelenti, hogy szerinte Dobrev Klára londoni látogatása az ellenzéknek szólt.

Dévényi kifejti: ő szintén megnézte Dobrev Klára bejelentkezését Londonból.

Azt éreztem, egész elfogadható a figura, csak egy súlyos baja van: hogy Gyurcsány Ferenc a férje”

jegyezte meg a műsorvezető.

Hont András szerint pedig a DK hiába alakít árnyékkormányt, ír programok, utazik tárgyalni vagy ad víziót, hiszen, amikor Gyurcsány Ferenc megjelenik, akkor minderre a törekvésre felkerül egy bohóc sipka.

„Párbeszédizmus”

Czeglédi a Párbeszédet sem kímélte az adásban. Elárulta, hogy kitalált egy új szót: a „párbeszédizmust”, amelynek jelentését aztán ki is fejtette beszélgetőpartnereinek.

A Párbeszéd arra jött rá 2010 után, hogy hagyományos értelemben vett pártokra nincs szükség ahhoz, hogy a párt káderei jó fizetéshez jussanak

– mondta.

Petőfi Zenei Tanács

Dévényi felsorolta a Petőfi Zenei Tanács tagjait, majd hozzátette: „ez elsőre úgy hangozhat, mint egy kiöregedett fiúbandának a nosztalgiakoncertjére való összeállás.

Hont András szerint azon túl, hogy „roppant muris” a névválasztás, örül neki, hogy Demeter Szilárd valóban hozzáértő emberekkel töltötte fel a tanácsot, és nem a Kárpátia, az Ismerős Arcok zenészeivel, vagy Kis Grofóval.

Vona Gábor szerint minden autoriter hajlamú rezsimenk van egy ütemterve, hogy mikor mit foglal el – politikai hatalom, államigazgatás, média, majd a kultúra. „Ez a kultúrkampf része. De ez a legcsúszósabb talaj. A hatalom akkor kezd tragikomikussá válni, amikor a kultúrával próbál babrálni. A kultúrát nehéz irányítani” – fejtette ki Vona, majd hozzátette:

„Az egésznek egy ilyen boomer-feelingje van.”

Konok Péter szerint az ellenzék mindenből szekértábor politikát csinál, de „itt most a kormány csinál egy jól fizetett gittegyletet”. A történész szerint a jobbik eset az, ha ezek az emberek „nem csinálnak semmit, csak teázgatnak, a rosszabb eset pedig az, hogy az »aczéli TTT« jön elő újra”. Ezen aztán a résztvevők össze is vesztek. Hont szerint például Sziámi sosem fog aczéli módon működni, Konok véleménye viszont az, hogy bárkit domesztikálhat a hatalom.

Az adás végén Vona Gábor próbálta oldani a hangulatot azzal, hogy szerinte az lenne a megoldás, ha megalakulna az „Árnyék Petőfi Zenei Tanács”.

 

Nyitókép: Öt

Összesen 64 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Dévényi jól leszólta Gyurcsánynét: egészen elfogadható figura.
Ezt férfira mondják. És nem is igazi dicséret.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés