Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Az Európai Unióban teljes megalapozottsággal kell döntést hozni a magyar helyzetről – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár kedden azzal kapcsolatban, hogy több EU-tagállam, köztük Németország arra kérte az Európai Bizottságot: frissítse fel korábbi értékelését a jogállamisági mechanizmussal összefüggésben.

Scholz az EU-tagállamok és a nyugat-balkáni országok állam- és kormányfői tiranai találkozóját követő sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva arról beszélt: nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy Magyarországon jelenleg is születnek döntések az uniós elvárásokkal kapcsolatban.
Az pedig az Európai Bizottság dolga, hogy figyelemmel kísérje a helyzet alakulását a tagállamokban”
– tette hozzá a német kancellár.

Varga Mihály pénzügyminiszter előzőleg Brüsszelben úgy fogalmazott, több tagország jelezte, hogy szükség lenne egy objektív értékelésre, amelyek figyelembe veszik a magyar kormány által november 19. után tett lépéseket.
Például Franciaország és Németország is úgy véli, hogy a bizottság értékelésében van egyfajta aránytalanság”
– mutatott rá a tárcavezető, kifejezve reményét, hogy az uniós végrehajtó testület tárgyilagosabb minősítéssel zárja majd le a folyamatot.
(MTI)
Nyitókép: Ludovic MARIN / AFP