A nemzeti alkotmányok a modern államok védjegyei

2022. augusztus 20. 19:01
Nemcsak a felvilágosodás és a liberalizmus eszméi, de a szuverenitás megőrzése és a hegemón törekvésekkel szembeni dac is inspirálta az alkotmányozást – fejti ki Linda J. Colley brit történész. Interjú!

Sándor Lénárd interjúja a Mandiner hetilapban

 

Az alkotmányjogászok az alkotmányokra elsődlegesen jogi szövegként tekintenek, ön azonban a történelmi  jelentőségüket emeli ki.

Sokféleképpen lehet és kell vizsgálni ezeket a szövegeket. Általában meghatározott országok vagy területek összefüggésében tekintünk rájuk, és az adott helyen érvényes szokások és módszerek szerint értelmezzük őket. Ehhez képest a könyvemben arra kerestem választ, hogyan terjedt el az alkotmányozás a világ különböző részein, és hogyan hatottak egymásra ezek a dokumentumok. 1814-ben például a norvég alkotmány elkészítésére mindösszesen hat hét állt rendelkezésre a közvetlenül fenyegető svéd katonai támadás miatt, így

egész paragrafusokat kölcsönöztek más országok alkotmányaiból.

Ez sok esetben nemcsak az alkotmány­szöveget, hanem az alkotmányos elképzeléseket is érintette.

Az Egyesült Államok alkotmányát tekintik az első emblematikus alkotmányozási kísérletnek. A könyvében emellett más érdekes történelmi fejezetekre is rávilágít.

1982-ben kezdtem érdeklődni az alkotmányok iránt, amikor az Egyesült Államokba költöztem tanítani. Ahogy mondani szokták, a tengerentúlon az alkotmány erős patrióta kultuszt teremtett. Ennek alapján indultam el a kutatásomban. Már a 17. században is voltak ugyan előjelei az újfajta írott alkotmányosságnak,

a kartális alkotmányok csak a 18. század közepétől kezdtek igazán elterjedni,

nagyrészt a háborúk, a felvilágosodás eszméi és a nyomtatás elterjedése révén. Korzika lázadó vezetői már 1755-ben figyelemre méltó és demokratikus alkotmányt írtak. Nagy Katalin orosz cárnő a másik példa. Célja az volt, hogy megerősítse és megszilárdítsa az 1756-tól 1763-ig tartó hétéves háború miatt nagy pénzügyi veszteségeket szenvedő országa birodalmi státuszát. Ennek érdekében az 1760-as években Nakaz néven érdekes alkotmányjogi elveket tartalmazó dokumentumot terjesztett elő. Bár ez nem egy klasszikus értelemben vett alkotmány volt, a cárnő olyan stratégiákat alkalmazott, amilyeneket a későbbi alkotmányok esetében használtak. Így például alkotmányozó konventet hívott életre, és több nyelvre is lefordíttatta a dokumentumot. Vagyis az 1787-es philadelphiai konvent nem egy új innováció volt, hanem csak annak a korszellemnek a része, amely az egész nyugati világot jellemezte.

Linda J. Colley <br> Fotó: Mandiner-archív

Könyvének egyik fő üzenete, hogy nemcsak a felvilágosodás eszméi és a liberalizmus, hanem a háború és a szuverenitás is jelentős szerepet játszott az alkotmányok elterjedésében világszerte.

Ebben a tekintetben nagy jelentőséget tulajdonítottam a hadviselés természetében bekövetkezett változásoknak. A 18. század közepére a háborúk egyre kiterjedtebbé váltak, gyakran több kontinensen is zajlottak, tengeri és szárazföldi erőket egyaránt magukban foglaltak. Ez rendkívül költségesnek bizonyult, különösen a háborús nagyhatalmak számára, amelyeknek egyre jelentősebb haditengerészetet és szárazföldi csapatokat kellett mozgósítaniuk. Sok uralkodónak kihívást jelentett, hogyan tudja előteremteni és finanszírozni a katonai kiadásokat és biztosítani az adóbevételeket. Ezt próbálták rendezni az új alkotmányos dokumentumokkal,

amelyek szerződést kínáltak az uralkodó és az alávetettek között.

Több jogot és nagyobb lehetőségeket nyújtottak a lakosságnak, cserébe a polgári és katonai kötelezettségeik teljesítéséért.

A könyv szerint történelmi tapasztalat támasztja alá: az alkotmányok elfogadásának indoka, hogy ellenálljanak és visszaszorítsák a hegemón hatalmak terjeszkedési törekvéseit.

Szerintem ez egy igazán érdekes aspektusa az új típusú alkotmányok 1750 utáni elterjedésének. Az uralkodók és az aktivisták egyre jobban felismerték, hogy az alkotmányos dokumentumoknak nem pusztán befelé tekintő funkciójuk van, nem csak belföldi igényeket elégítenek ki. Ha ugyanis kinyomtatják és idegen nyelvekre is lefordítják, akkor

az alkotmányok népszerűsítik egy-egy ország jogi és politikai berendezkedését,

és elhelyezik az adott politikai közösséget a világtérképen. Következésképpen, ahogy az alkotmányokat egyre inkább a modern állam védjegyeinek tekintették, egyre több állam kezdett alkotmányozni. Az amerikai függetlenségért harcoló forradalmárok éppen ezt tették 1776 után. És ugyanezt tették azok az államok, területek is, amelyek, sok esetben alappal, tartottak attól, hogy megtámadják, elfoglalják vagy gyarmatosítják őket. A védtelenebb államok, miután elfogadták saját alkotmányukat, lefordították több nyelvre, kiadták és eljuttatták a világ különböző részeire, ezzel hirdetve autonóm politikai identitásukat és létjogosultságukat.

A védtelenebb államok is ugyanazzal a sansszal vágtak neki alkotmányos identitásuk hirdetésének?

Természetesen ez nem minden esetben járt sikerrel. Hawaii például joggal tartott attól, hogy akár európai, akár amerikai gyarmatosítók veszik át a hatalmat felette. Ennek megfelelően 1840-től az uralkodók több alkotmányt is készítettek, aztán szétküldték őket a világban. Ennek ellenére az amerikaiak végül az 1890-es években elfoglalták Hawaiit. Egy másik példa Tunézia volt, ahol 1861-ban alkották meg az első modern iszlám alkotmányt annak reményében, hogy majd távol tartja a gyarmatosító franciákat. Japán is hasonló stratégiát követett az 1889-es alaptörvény megalkotásával, amely az első alkotmány volt Kelet-Ázsiában. Az ő elképzelésük viszont sikerrel járt,

a szigetország ügyesen használta új alkotmányát arra, hogy modern és magabiztos államként mutassa magát a világban.

Az Egyesült Királyságnak viszont a mai napig nem kartális, hanem történeti alkotmánya van.

A brit tapasztalat meglehetősen ironikus. 1653-ban az Oliver Cromwell nevével fémjelzett, rövid életű Angol Köztársaság egy úttörő jellegű kodifikált alkotmányt fogadott el. Ám 1660-ban visszaállították a monarchiát, Nagy-­Britanniának azóta nincsen kodifikált alkotmánya. Vitat­hatatlan, hogy az országnak kevésbé van szüksége egy ilyen dokumentum elfogadására, ugyanis soha nem rontottak rá, nem fenyegette külföldi invázió, nem élt át polgár­háborút.

A létét veszélyeztető kihívásoktól való viszonylagos mentesség teszi lehetővé,

hogy Nagy-­Britannia kodifikált alkotmány nélkül működhessen. Hogy ez meddig fog tartani, az a jövő zenéje.

 

Linda J. Colley
1949-ben született az angliai Chesterben. A Princetoni Egyetem történészprofesszora, az 1700-as évek utáni brit és világtörténelem elismert szakértője. Hét könyv szerzője, köztük a nemzeti alkotmányok történelmi aspektusát feldolgozó The Gun, the Ship, and the Pen: Warfare, Constitutions, and the Making of the Modern World (a fegyver, a hajó és a toll – harcmodor, alkotmányok és a modern világ megteremtése) című köteté.

Nyitóképen: Thomas Chambers: A Constitution és a Guerriere (1845) Fotó: Metmuseum

Összesen 18 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés