Lakatos Márk Bayer Zsoltnak: Ez egy homofób hergelés!

2022. augusztus 4. 18:12
A divattervező-műsorvezető reagált a jobboldali publicista üzenetére.

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Lakatos Márk stylist egy TikTok videóban mondta el a véleményét a kormány intézkedéseiről és a rezsiárakról. Ezt a megnyilvánulást pedig Bayer Zsolt publicista sem hagyta szó nélkül, levelet fogalmazott meg a divattervezőnek.

Ezekre a sorokra pedig már jött is válasz: Lakatos az Instagramon, 24 órán belül eltűnő üzenetben reagált a Bayer által felhozott érvekre és kijelentésekre.

„Drága Zsolti, Csillagszóró!

Azt, hogy te minek tartasz engem, meg hogyan személyeskedsz, azt hagyjuk is, mert igazából ez a része egyáltalán nem érdekel! Viszont az tökre tetszett, hogy azt mondod: fölteszem a kérdést, szüljünk-e vagy megfagyjunk télen. Ezt egy értelmetlen, értelmezhetetlen baromságnak tartod és nagyon jó, hogy ezt mondod, mert én is így gondolom, csak képzeld el, hogy ezt a mondatot Orbán Viktor mondta!” – jegyezte meg a stylist.

Majd hozzátette, hogy

„ez a két dolog egyáltalán nem függ össze, sőt, teljesen tendenciózus ferdítés, propaganda összeállítani ezeket”.

Ezt követően hangsúlyozta, hogy „Ez egy homofób hergelés! Tehát, tök jó, hogy te, – aki gyakorlatilag az ő tányérjából eszel – a gazdidnak a mondatát így interpretáltad, hogy értelmezhetetlen, értelmetlen baromság. Köszönöm, Te mondtad ki az igazságot! Puszi Zsolti” – zárta gondolatait Lakatos Márk.

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 123 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Bizonyára mellékelt mellé linket is Lakatos, mert ugye a neten illik megadni a forrásokat, amikre hivatkozunk. Mondjuk egy csak 24 óráig élő linken beszólni, ami a jelek szerint már nem is elérhető, túlzás ilyen dolgokat elvárni...

Ja, homofóbia.
Meg áldozati pózba vágódás, ha már elfogynak az érvek...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés