Az M1 műsorában is téma volt a halálra vert kárpátaljai magyar története

Veczán Zoltánt, a Mandiner rovatvezetőjét kérdezték.

Zelenszkij mellett amerikai és brit tanácsadók állnak, szerintük a háborút folytatni kell.
„Hogyan tovább, mi lehet az oroszok célja?
Az oroszok számára most az a fő kérdés, hogy mit csináljanak: bemenjenek mélyebben az ukrán területekre, vagy pedig menjenek tovább nyugatra a tengerparton, ezzel elvágva Ukrajna tengeri kapcsolatát. A nyugati világ szinte egyhangúlag támogatja Ukrajnát, ugyanakkor – amiről soha nem beszélünk – a harmadik világ döntően Oroszország mellett foglal állást. Az Afrikai Unió vezetése a múlt héten elment Szocsiba, találkozott Vlagyimir Putyinnal. Közölték vele, hogy támogatják és elítélik a szankciókat. Kína ugyanezt mondta, India pedig – a nyugati nyomás ellenére is – továbbra is veszi az orosz kőolajat és földgázt. A mostani G7-es csúcsra meghívtak öt harmadik világbeli országot, döntően azért, hogy szembeállítsák őket Oroszországgal.
Hogyhogy az afrikai országok támogatják Oroszországot, amikor pont az az aggodalom, hogy az ukrán gabona nem fog eljutni a harmadik világ országaiba?
Igen ez így van, csak ennek a szépséghibája az, hogy az afrikai országok rendkívüli mértékben elítélik az amerikaiak politikáját, céljuk, hogy az USA pozícióit csökkentsék. Húsz évvel ezelőtt még minden afrikai ország legfontosabb partnere az Amerikai Egyesült Államok volt. Ma ez az ország Kína. Az oroszok nem engedik az ukrán gabona kihozatalát, de az orosz propagandában azt hangsúlyozzák, hogy egy perc alatt megszüntetik ezt, ha a Nyugat is felhagy a szankciókkal.
Mennyire ingatták meg Oroszországot az európai szankciók?
Az oroszokat 2014 óta szankcionálják, de ezek a „büntetések” jóval erősebbek a háború kirobbanása óta. Látható, hogy mindezen intézkedések kevésbé hatottak, mint ahogy azt nyugaton várták. Az, hogy egy-egy nyugati vállalat kivonult az országból, az kevésbé érdekes, ami azonban problémát jelenthet Oroszországban az a csúcstechnológiák és a chipek hiánya.Jelenleg a szankciók sokkal jobban megviselik Európát, mint Oroszországot.
Mi lehet a legrosszabb forgatókönyv Európa szempontjából?
A legrosszabb forgatókönyv az, hogy Európa nem hajlandó orosz gázt venni, mert ettől kezdve beszerezhetjük a sokkal drágább amerikai palagázt. Ennek következtében felmennek az árak, Európa versenyképessége pedig még inkább csökkenni fog.
Az árak most is elég magasak… Nem az a legrosszabb forgatókönyv, hogy máról holnapra elzárják a gázvezetékeket?
Európában már meghozták a döntést erről. Utoljára Robert Habeck német alkancellár nyilatkozta, hogy július után nem akarnak orosz gázt venni. A szakértők szerint az orosz kőolaj így-úgy még pótolható, de az orosz gáz már nem. Meglátjuk. Annyi bizonyos, hogy Oroszország részéről nem jelent problémát az, ha Európa felé nem kell szállítaniuk, mert nekik már vannak stabil piacaik Kína, India és más ázsiai országok személyében. Igaz, hogy ők jóval olcsóbban veszik meg az orosz gázt, mint az európaiak. Az Északi Áramlat 2 üresen áll, az Északi Áramlat 1-et pedig most elvileg javítják, tehát azon sem érkezik gáz. Ma bármi megtörténhet, de az biztos, hogy ennek a háborúnak a vesztese Európa lesz.”
Nyitókép: MTI/Mónus Márton